Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 7-12. szám (1999)
1999 / 9. szám - KÉPZŐMŰVÉSZET - Bimbó Melinda: Lenin és Mickey Mouse közös sorsra jutottak
Lenin és Mi eke if Mouse közös sorsrajutottak „Ha nálam van a fényképezőgépem, jobban figyelem körülöttem a világot” - írja magáról Hídvégi Péter fotóművész, akinek kiállítását július 5-30. között tekinthették meg az érdeklődők a Kálvin-ház nagytermében. A képeket végignézve a látogatónak azonnal feltűnik, mennyire fontos lehet a művésznek a természet. Hídvégi Péter egyébként kezdeményezője volt nemzetközi környezetvédelmi fotópályázatoknak. A tájakat a maguk természetességében mutatja be, úgy, ahogy azok nekünk is megjelennek, ha szemünk van hozzá, hogy meglássuk a napsütötte fűszálakat, a fodrozódó vizet, előtte egy sötét fa, vagy ritka égő narancssárga levelek uralkodását az őszi környezeten. De ábrázolható a természet emberi arca is: mitikus öreg fák, göcsörtös aggastyánok az élettelen szürke avarban. Megjelenhet a fa ősi szimbólumként, amely felfelé meredve közvetít világok között, a zöldellő rét és a vöröslő égbolt között. Szemfüles megfigyelés, de lehet a talmi csillogás szimbóluma is az a kép, amely egy motor ragyogó alkatrészén tükrözve mutatja meg a világot, ami így nézve a szó szoros értelmében véve kerek. „ Párizs fénye ” ígéretes nevet viseli az az egyszerű falusi ház, amelyet italbolttá alakítottak át. Előtte egy rozzant bicikli, az ajtóban egy boltos meg egy falubeli, akiknek szemmel láthatólag nincsenek illúzióik „Párizs fényéről”. Ez a disszonancia hatja át Hídvégi Péter szociofotóit: omló vakolatú házfalon „Exotic Bar” kiírás, egy másik házon hatalmas „AMI” felirat, az Egyesült Államok zászlójának harsány piros, kék színei szinte maguk alá gyűrik az épületet. Mintha azt sugallnák a képek, hogy a nyomorúság és a jól csengő reklámok üressége szorosan összetartozó fogalmak. A téma, a nyugatról jövő szennyáradat nem új, de talán nem lehet eléggé hangsúlyozni, annyira füllasztóan van jelen. Hiába, a civilizáció nemcsak életet megkönnyebbítő eszközeivel, de az összes olcsó szemetével együtt a mindennapjaink részévé válik. „Áldásai” alól nem mentesek még az Isten háta mögöttinek mondott falvak sem, ahol a gyapjú kézi feldolgozása rusnya műanyag virágos térítőn történik. Hídvégi Péter szép színes fotójában a cifra romakendő mellé piros pulóver és lehetetlen rózsaszín melegítő társul, a kisfiát tartó cigányasszony pedig szívószálas Coca- Colás pohár mellett üldögél. Ezek a furcsa, vegyes érzések adják a képek feszültségét, erejét, annál is inkább, mivel az első pillantásra össze nem illő dolgok természetes egyvelegéről mi magunk is nap mint nap meggyőződhetünk. Hasonló kusza érzéseket kelt bennünk a művész Fal - Fotók sorozata is, amelyet 1997-ben készített Kelet-Németországban. Talán elhagyott szovjet laktanyák lehettek azok az épületek, amelyek csupasz, omladozó falait nézi a kiállítást szemlélő. Az összetört spalet- tás, kitört ablaküveges romok között megakad a tekintetünk egy bontásban lévő házon, ahol az ablakoknak már csak a helyét látjuk. Olyan, mintha egy vak ember meredne ránk. Sajátos vegyüléke kavarog előttünk történelmi koroknak, kultúráknak és politikai rendszereknek, fűszerezve valami sajátos dekadenciával. Olyan az egész, mint egy morbid búcsú, van itt minden: egy kis maradék az egykor volt polgárosból, a volt kommunizmusból, jó sok a jelenlegi semmiből, a gondozatlanságból, a graffitiből és egy leheletnyi az újrakezdésből. Lenin és Mickey Mouse is közös sorsra jutottak végül: óriási transzparenseik épp jók lettek üveget pótolni a kitört ablakokba. Új Hevesi Napló 79
