Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 7-12. szám (1999)
1999 / 9. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Cs. Varga István: Tudós nevelők
területén, a Dunántúlon is. Szolgasorba süllyesztésük éppen az 1046-os események után gyorsul fel, de csak jó fél évszázad múlva fejeződik be. István, a Koppányhoz csatlakozott pogány népet saját szolgálatába kényszerítette. Ez nem azt jelentett, hogy a Koppánynak adózó és öt támogató szabadok ezen túl a régi módon Istvánnak adóztak, és tizedet adtak az egyháznak, hanem azt, hogy százas szervezetbe beosztva udvarházak és a vár szolgálatára rendelte őket. Szolga állapotukra ügyeltek az odatelepített, főként katonai népekből válogatott vitézek, akik a számukat többszörösen meghaladó szolganéppel kerültek egy telepre. A Koppány kíséretéhez tartozó szabadok vagy vele pusztultak, vagy örökös szolgává süllyedtek. István Somogyból birtokokat adományozott a Koppány ellen harcoló lovagoknak, Vecellinnek és Orcinak - az előbbi az, aki a csatában megölte Koppányi. Egyébként Somogy megye nagy részét István magának tartotta meg, és 1002-től kezdve a sajátjából tett adományokat az újonnan alapított egyházaknak, így a veszprémi püspökségnek, a bakonybéli és pannonhalmi apátságnak.26 Koppány személyes sorsáról a XVI. Századi krónika tudósít. Eszerint őt a harc hevében István seregének vezére, Vecelin ölte meg. Lehet valami a dologban, hiszen tudjuk: Vecelin dédunokáját a XI. század második felében Koppány névre keresztelték, s mint püspök is ezt a nevet használta. Ki tudja, talán Vecelin leszármazottai emlékeztek ekként arra a pogány vezérre, akinek családjuk felemelkedését köszönhették. [KRISTÓ Gyula - MAKK Ferenc: Az Árpád-házi uralkodók. Bp. 1988.36.] Azt, hogy mi lehetett a sorsa Koppány családjának, nem tudjuk, erről nem szólnak a krónikák. Csak sejthetjük abból a forrásból, amely Vata és fiáról, Jánosról tudósítanak: “meg vagyon írva a magyarok tetteiről szóló régi könyvekben, hogy keresztényeknek teljességgel tilalmas volt feleséget venni Vata és János leszármazottaiból (Consanguines és nem nemzetségéből!), akik így eltávoztatták a magyarok népét Krisztus hitéből”27 Koppány büntetése a pogányság és kereszténység válaszútján lévő magyarság felemás jogszemléletét tükrözi Györffy György szerint. A Biblia a levirátust paráznaságnak minősítette, a rokon volgai bolgárok X. századi jogszokása szerint pedig a paráználkodó büntetése felnégyelés és a felnégyelt testrészek kifüggesztése volt. Koppány felnégyelését miként értelmezhette a kor pogány magyarsága? A magyar nép pogánykori hiedelemvilága szerint emberfeletti erővel rendelkező személyek voltak a táltosok, garabonciások, sámánok. A táltosnak fölös számú csontja volt, foggal vagy esetleg több ujjal született. A táltosjelölt akkor kapta meg a tudományát, amikor a lelkét a természetfeletti lények néhány napra elvitték, testét feldarabolták. Ezt a motívumot őrzi a népmesék egy ismert fordulata, amikor a hős megcsonkítása után (például a fejét levágják) felébredve “hétszer olyan erős lett”, mint annak előtte volt... Amennyiben Koppányi a kor pogány magyarsága hite szerint, mint vezetőt emberfeletti erővel ruházták fel, amelyet, ha elfogadnak, akkor talán értelmezhetővé válik, hogy mi okozhatta felnégye- lése után is tartós népszerűségét. Koppány leszármazottai közül a források egy leánya létezéséről emlékeznek meg. Más gyerekei vagy rokonai létezéséről nem tudunk. Ha voltak is ilyenek, Koppány legyőzése után földönfutókká válhattak, elvesztvén összes javaikat, kóborlók, üzbégek lettek, s kiszorultak a peremvidékre, a Száván túlra. Vajon volt-e hová elbujdosniuk? Kristó Gyula rámutatott arra, hogy István uralma 998-ban, Koppány leverése után nem terjedt ki a Dunántúl egészére, hiszen a Délkelet-Dunántúlon csak 1009-ben értek meg a feltételek a püspökség létesítésére, nem terjedt ki a bihari területre, ahol Vata törzsének uralma érvényesülhetett ekkor. Hasonlóképp a Középső-Tisza vidékén sem lehetett a hatalma, mert István 58 IX. évfolyam 9. szám 1999 szeptember
