Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 7-12. szám (1999)
1999 / 9. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Cs. Varga István: Tudós nevelők
Az első évezred fordulója előtti évek politikai eseménytörténete így summázható. Géza öccse, Szerénd-Mihály halála (vagy megöletése?) után fiait Koppány-Szár Lászlót és Vászolyt (Vazult) meghagyta hercegi hatalmukban. Valószínűbb, hogy Vazul, a későbbi száműzött hercegek apja - az András-Béla-Géza-László ág - azonban mindenképpen a Koppány és Vászoly hagyomány örököse.25 Ezt jelzi az is, hogy Géza fejedelem és István király után a háttérbe szorított Vazul ág leszármazottai közt egészen Könyves Kálmánig (1095-1116) nem volt egyetlen uralkodó, aki Székesfehérvárt, a koronázó várost -egyben Géza, Szent István és Szent Imre nyugvóhelyét - választotta volna temetkezési helyül. Koppány leveretése Koppány legyőzött népe súlyos terhekkel bűnhődött a lázadásért. Szent István nagyobb legendája szerint István Somogy egész népét a pannonhalmi monostornak akarta adományozni. Ismert, hogy István a Koppány elleni csata előtt itt a monostorban imádkozott és pihent meg. A pannonhalmi helyi hagyomány még azt is tudni véli, hogy az apátság altemplomában befalazva őrzik Szent István fából készült trónszékét. Végül is Szent Istvánt a főemberei lebeszélték az előbb említett szándékáról, mondván: “nehogy a szegény nép leroskadjon a szolgaság terhe alatt és elszéledjen a földjéről”. Somogy tizede a pannonhalmi Szent Márton egyházé lett. De nemcsak gabonából, marhából kellett tizedet adni, hanem a tizedik gyermek is az egyház szolgája lett. Felvetődik a kérdés, hogy miért élesztette újjá a dukátusi intézményt I. András király? Talán azért, mert a családja a Koppány-Vászoly hagyomány örököse volt? Esetleg azért, hogy a testvérharcnak elejét vegye? A dukátusi intézmény létezésének egyik oka nálunk is, a cseheknél, lengyeleknél és az oroszoknál az lehetett, hogy a kora feudális természeti gazdálkodás termelékenysége nagyon is korlátozott volt. A XI. században rendkívüli terhet jelentett a szállítás, ezért a király és úgymond “a mozgó udvarával” járta az országot és felélte a javakat. Másrészt a hatalom csak akkor érvényesülhetett, ha jelen volt. A messzi Vág környéke erdőrengetegében, a Sárrét vizivilágában, az erdélyi hegyek között nem hallatszott a templomi harangszó, a tizedszedők parancsa, a megkorbácsoltak jajveszékelése. Ide menekültek a földekről elűzött szabadok, a kóborlók. A feudális hatalom lassanként azonban itt is utolérte őket, s nem utolsósorban éppen a dukátusi intézmény révén. Ily módon a nyitrai, a trencséni, az árvái, a barsi, a nyirségi, a beregi, a bihari, a békési és talán az erdélyi részek tartoztak Béla herceg hatalma alá. Olyan területek ezek, ahol még nem alakult ki, de legalábbis nem szilárdult meg a feudális elnyomó szervezet. Az állam erőszakszervezete a XI-XII. században nem volt kíméletes, mint az űzött vadra törő vadász, úgy csapott le a törvény a bujkálókra, akiket akkoriban üzbégnek neveztek. Az üzbég szó szláv eredetű és elfutottat jelent. Az 1060-as évek végére keletkezett királyi törvény így rendelkezett: “megparancsoljuk, hogy (ha bárki) valakit avagy rabszolgákat tart vissza magánál, mindezeket...a királynak szolgáltassa át... Azok is, akiket üzbé- geknek neveznek, jöjjenek... királyi udvarba. Ha az üzbégek közül némelyek valamely személy szolgálatában állanak is, az ilyeneket is szolgáltassák vissza a királynak”. A X-XI. századi Magyarországon a pogányságnak komoly tartalékai voltak. Az előkelő békési Vata lázadása nem helyi mozgalom volt. András herceget Abaúj váron fogadják, majd Pestre mennek; Péter királyt pedig Fehérvár közelében szorítják be egy udvarházba. A Vatát támogató tömegek azonban azt is jelzik, hogy igen nagy még a szabadok száma, nemcsak Vata szállásterületén, a Körösök vidékén, hanem a magyar feudalizmus legerősebb Új Hevesi Napló 57
