Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 7-12. szám (1999)
1999 / 9. szám - VERS, PRÓZA - Kiss József: Testületi béketanya
Feldúsult elégedettség szállta meg Bencédit, amikor apró diadalmai színhelyéről szobájába ment, hogy pénzt vegyen magához. A pincérlányok kezdték hordani a tálakat - többen már gyülekeztek az ebédlő előtt. A szobaajtó előtt a folyosón takarítóeszközök voltak szétpakolva kissé rendetlenül. Koordinált mozdulatra és megosztott figyelemre volt szüksége, hogy be tudjon menni - tapogatva a kilincset egy terebélyes fényesítőrongy alatt és hogy ne bukjon fel egy Sidolos üvegben. Még csak második napja, hogy itt van, de kitelne egy egész bohócjelenetre, ha még ebbe is belerúgna, mint reggel a Tango pasztába. Ketten voltak a szobában: Sándor és a takarítónő. Közel álltak egymáshoz - látszott, hogy a szobatárs valami manipuláció előtti semleges helyzetet igyekszik meglelni, miközben a jó alakú takarítónő olyan odaadással sikálta a mosdókagylót, mint akit hízelgő szóval szórtak tele minden bemelegítés nélkül. Úgy vibrált benne az elevenség, hogy Bencédi nem tudta, szóljon-e vagy hallgasson, reagálásában a megítélés skálájának mely magaslatára hangolódjék, és következő lépésében a tiszteletteljességet vagy a szolid elfogadást részesítse-e előnyben. A szekrényből kivett egy tízforintost, s ahogy elhaladt a mosdókagyló mellett, még egyszer ránézett a nőre. A kék köpeny fedte előrehajló testnek göm- bölyded-sima tomporán lehorgonyzott a szeme:- Hát ez az, ami megzavarja a nyugodt házaséletet! És most legyek megértőbb Gáborral szemben? Megértőbb nem tudok lenni, de talán bölcsebb... Még mielőtt kiment volna, úgy tett, mintha egy fél percig ő volna a legfontosabb személy hármójuk közül. Felmérte az erővonalak arányait, és pillanatnyi leleményére hagyatkozva kihasználta a kellő súlypontot, hogy elodázhatatlan figyelmeztetésre szánja el magát.- Van az erkélyajtó küszöbén egy gazdátlan pasztásdoboz. Mi nem használjuk, maga pedig megelőzheti a felügyelőnő haragját, ha elteszi onnan. Amikor már újra kint volt a folyosón, eszmélt rá, hogy ezzel a mondattal felkavarta az érzelmek nyugalmát, mintha követ dobott volna egy romantikus tó szende vizébe. A sok napsütés, a szabad bolyongások az erdőben, a kultúros Giziké ötletes rendezvényei mind elkényeztették és stabil kedélyállapotba egyengették Bencédit. Azonban a kilencedik napon váratlanul légszomj jött rá. Talán nem is légszomj volt, csak Bencédi úgy érezte, hogy fojtogatja valami. Nyugtalanul aludt, rossz álma volt, az epeda továbbra sem kímélte. A sziklás ösvényen úttörőkkel találkozott; épp az egyiket kötözték: csúnyán lehorzsolta a lábát. Egészen a fia volt, annyira hasonlított rá. A sakkozást is túlzásba vitte, ezért délután minden játszmát elveszített.- Elegem van a bajuszos pöfékeléséből. Merő füst az egész tábla. Hovatovább az egészségemre is vereséget mér - gondolta, és jó messzire elkerülte a társalgót. Már lement a nap, amikor Bencédi visszatért az üdülőhöz. Jókora gyalogút volt mögötte a Ménes-forrásig és vissza, amelyet dühében erőltetett, hogy a nap elkedvetlenítő és hervatag óráiból még megmentsen valamennyit. (Ezúttal se nyugodott bele, hogy ne tudja előkeríteni a rosszra-fordulás ellenpólusát és általa a testi-lelki kiegyenlítődést.) A szabadban felfrissült, és bár tévképzetei közül a legerősebb, hogy tudniillik hogyan él most vissza felesége az ölébe hullott szabadsággal, jó darabon elkísérte és nyomasztotta, ám félúttól kezdve elhagyta a rágódás minden koloncát. A kapu előtt leszedte nadrágjáról a ráakaszkodott bogáncsokat és perjéket. 26 IX. évfolyam 9. szám 1999 szeptember
