Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 7-12. szám (1999)
1999 / 8. szám - KÉPZŐMŰVÉSZET - H. Szilasi Ágota: … Tetteink dadogását körülmények szülik…
QfftS Q&zilasi Átjda r.. tetteink dadojását köridmápek szülik.. " Gondolatok Ujváry Imre műveiről Ujváry Imre művészete nehezen hozzáférhető, a rá jellemző művészi kifejezésmód nehezen összegezhető. Ennek oka a sokrétűség, A sokrétűség, melyen úgy a technikai, megoldásbeli és felfogásbeli változatosságot, mint a szerteágazó tematikai, jelenétbeli színességet kell érteni. Viszont körvonalazható a művek közti összekötő kapocs is. Ujváry Imre alkotásai többségében filozofikus tartalmakat, tehát az emberiét valóját boncolgató lapok, - az alkotó szavait idézve - elsősorban kérdésfeltevések. Mégis valamennyiből sugárzik a valósághoz fűződő állítások érvényességének keresése, kutatása, talán egyfajta morális alapállásból fakadó hajszolása. Megfejtésre szorul az a kényszer is, ami a kérdésfeltevéseket az alkotóból kierőszakolja. Itt hívom segítségül Arnold Hauser müvészetszociológust, aki szerint a mű sohasem a valóságról közöl ismereteket, hanem a művész és a valóság - az én és a nem-én - viszonyáról szól. így a valóságra vonatkozó művészi állítások - jelesül a kérdés formájában jelentkező állítások - érvényesek lehetnek, sőt ez nélkülözhetetlen feltételük; koránt sem kell azonban mindenképpen igaznak, vagy vitathatatlannak lenniük. Hogy is ír Ujváry Imre? „A homokszemek monoton súlyát Kérdések fokozzák. De lényeges válaszok nem léteznek. Tetteink dadogását körülmények szülik...” Tehát a kérdések halmozódását, bizonytalanságát megválaszolhatatlanságuk okozza? Ujváry Imre képei közül is elsősorban a lapokat említeném ki, melyeken a szubjektum és környezetének együttlétezése valósággá válik, feltételezve annak lehetőségét, hogy ha megválaszolhatatlanok is, de legalább világosan felvethetőek a kérdések. Müveinek sorolását azzal a linómetszettel kezdeném, mely ugyan egy ciklus része, de talán a leginkább szól alkotójáról. Itt most persze számtalan dolgot kellene elöljáróban elmondani, azt hogy Imre mennyire szereti a verseket, milyen sokat jelentenek számára az írott, szavakká formált érzések - hiszen maga is ír -, miközben harcát vívja az élettel, mint mindannyian, s szólni kellene arról a határozott világlátásról is, mely útján vezeti, s mely müveiből tükröződik. Vagy szólni kell arról az ötbetűs szócskáról, mely képfeliratként az említett metszeten szerepel: „Haiku". Arról a négysoros japán versformáról, mely hangulatokat idéz hangokká alakítva, szavakba foglalva. Ryözen: Ősz című versének illusztrációja, de talán a sorozat többi része is egyfajta önelemzés. Caspar David Fiedrich (1774-1840) működése óta a romantikus festészet magányt kifejező toposzaként, de a modem művészetben is gyakran használt, mély tartalmakkal felruházott jelként alkalmazott, háttal álló figura a metszet fő témája. Magányosság, társtalanság, elhagyatottság, elfelejtettség, elszakadás, elfordulás, elhidegedés, elidegenedés... és sorolhatnánk a különböző élethelyzeteket, hangulatokat sugárzó „el” igekötős szinonimákat. De a kérdés az, hogy a megtört tartásű figura 72 IX. évfolyam 8. szám - 1999 augusztus
