Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 7-12. szám (1999)
1999 / 8. szám - KÉPZŐMŰVÉSZET - H. Szilasi Ágota: … Tetteink dadogását körülmények szülik…
a semmibe néz, vagy az őt övező fénylő folt - pozitív jelentéssel bírva - ad-e némi reménykedésre lehetőséget számára. A sorozat többi tagja: így a Saigyö Haski: Bú című verséhez készült illusztráció is, egyfajta kilátástalanságot sugall. Habár ez a totem-szerű, szúrt és vágott sebekkel kívül és belül összeszabdalt, sokat gyötrődött figura már megmutatja számunkra az arcát, inkább megdöbbenünk láttán. Úgy áll ott, mint megsebzett, megalázott Krisztus, aki a háttérben lefelé zuhanó lelkeket mégsem tudta szenvedéseivel megváltani. De legalább ilyen mélységekbe vezet a Matsua Basko: Csatatér című négysorosához készített metszet is, melyen a számtalan sebtől halott harcos fölé magányos Krisztus-pózba merevedett madárijesztő állíttatott fejfaként. A sorozatban találkozunk egy Nagy László illusztrációval is, mely átvezet bennünket Ujváry Imre egy másik mücsoportjához, a számomra legizgalmasabb kollázsokhoz. In memóriám N.L.. A galaktikus örvénylés közepéből kinyúlva, eldönthetetlenül, hogy elnyeli, vagy magából kibocsátja-e a spirál a figurát, egy picinyke ember egy madarat röptét. Az aprócska, alig látható jelenet két oldalról Nagy László mindenki számára rögződött alakja, s egy, az örvénylés felé tartó, Nagy László-i szimbólumként feltűnő ló övezi. Van, aki képes arra, hogy röptessen, s van, aki repülni vágyik, ám mindenki úgy repül, ahogy képességei engedik. Ki Galamb segítségével, ki erőlködve, megijedve..., és leírható-e, hogy van, aki szabadon? Vagy látunk, hallunk és nem beszélhetünk - lásd a kismajomról készült kollázst 1982-es datálással. Vagy újabb (mint sokunknak), mint Imre számára is utat mutató költő életének leltáraként a legmagasabbra repülni képes, a legélesebb látással bíró, a nap - így istenek és királyok - szimbólumaként is számon tartott sas-fejjel felruházott, ám sínek közé állított József Attila. Arisztotelész azt írta, hogy a sas élete végén felszáll a Naphoz, de fiókáit is felviszi oda, és csak azt ismeri el sajátjának, mely el tudja viselni annak sugárzó fényességét. Igen. József Atilla sem a nap sugárzó fényességébe halt bele. A harmadik műcsoport, melyet kiemelnék, a minimalista felfogásban készült, ám tartalmi szempontból többelemes tusrajzok. A Szemvonal címet viselő rajz bal oldalán csomósodó vonalháló figura töredékeket rejt. Felül egy nő szemének fragmentuma, alatta egy kutya orrának maradványai. Lent egy radír, mint a végzet eszköze, hiszen tőle függ, hogy mi marad a papíron, hogy mivé alakul a rajz. Ez az egyszerű kis gumidarab, mint a sötétség vagy árnyék és a világosság, illetve fény megteremthetőségének eszköze, egyszerűen a levés és nemlevés szimbóluma. Vagy a Hajszál című több összetevős, a jelentést a részek együtteséből szintetizáló rajz. A végkövetkeztetéshez, ahhoz, hogy milyen apró az a különbség, mely a zsenit az őrülttől elválasztja, e jelek összerakásával jutunk el. A felső sorban elmegyógyintézeti ápoltak rajzainak másolatai, s alul egy zseninek, Leonardónak egy rajzi motívuma látható. Közöttük Karinthy Gábornak, aki a zseniális Frigyesnek a testvére volt, és akinek egy verseskötete is megjelent, a neve olvasható. E jelhalmazhoz feltétlenül hozzá kel rendelnünk a mű címét, hiszen a megértéshez a cím itt is ugyanúgy hozzátartozik mint Marcel Duchampe művészetének esetében. A harmadik rajz ismét a költészet, valamint a bonyolult lelkek bonyolult barátságának világába vezet el bennünket. Az Életvonal á la Verlaine című rajz a Napfogyatkozás című film kocsmajelenetének szinonimája. Illetve a tenyér közepén mászó tarantula pók, mint az élet fonalának szövője, a felemelt tenyér, mely az ember legalapvetőbb szimbóluma, s mellette egy ismét Leonardótól vett kéztanulmány másolata - hiszen a humanizmus legfontosabb témája szintén az ember volt... Többrétegű, többelemes mű ez is. S végül kiemelném Az Ez az ami címet hordozó festményt, mely René Magritte intellektuális kihívásai és a hermeneutika divatos fogalomelemző felfogása nyomán valóban egy kitárt ablak (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy az ablak is egyfajta romantikus festői motívum, az elvágyódás, illetve a bezártsá szimbólumaként). Tehát a kérdés az csupán, hogy ki mit lát, ki mit vél fölfedezni az ablakon át, tehát magából kitekintve. Új Hevesi Napló 73
