Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 7-12. szám (1999)
1999 / 8. szám - KÖZÉLET - Vezényi Pál: Gasztronómia - gasztrozófia
igyekszik rajtuk változtatni, valamit hozzáadni idegen konyhák ízeib öl és készítési módjából. Elfelejti, hogy minden ország, vidék jellegzetes és ízletes ételeit nem a fejedelmi udvarokban, hanem szinte kivétel nélkül a parasztházak konyháiban találták fel. Ezek az ételek egyszerűek és a maguk eredeti egyszerűségében arattak sikert, hódították meg az előkelő konyhákat is. A lángost nem szükséges hússal megtölteni, a palacsinta is flambírozás nélkül eredeti. Idegen ételek készítése alkalmával a magyar szakács ugyanazt a hibát követi el, mint a külföldi társa, aki mindenáron a saját szájíze szerint akar eredeti „ungarischer Gulasch”-t vagy „goulache hongroise”-t készíteni. A Magyarországon készített pizzáktól borsózik a hátam, tekintve, hogy én ettem Olaszországban igazi, eredeti olasz pizzát, amelynek semmi köze sincs ahhoz a tésztatákolmányhoz, amit a hazai vendégi ők és büfék árusítanak. Egyre szaporodnak ezek a vendéglátóipari intézmények, ahol, mint már utaltam rá, a vendégek csak szarvasmarhák és lovak módjára állva étkezhetnek. Szinte nem is tudják, mit kapkodnak be, az ízét sem érzik az ételnek, amelyet magukba dobnak. Talán jobb is, ha nem érzik, mert különben sokszor elmenne tőle az étvágyuk. A hazai nyomorúság jellegzetes terméke a meleg szendvics. A szendvics eredetileg hideg étel volt, és más országokban hideg ételként árusítják. Mikor Magyarországon az átlag polgárnak már nem jutott elég pénze arra, hogy a vendéglőben meleg ételt rendeljen, elkezdték a szendvicset mikrohull á- mú sütőben felmelegíteni, megsütni. Manapság, ha valahol egy pohár sörhöz szendvicset kérek, a felszolgáló automatikusan meg akarja sütni és elcsodálkozik, amikor ez ellen tiltakozom. Gyermekkorom élménye volt, ha elmentünk cukrászdába, ahol ínycsiklandozó édességek illata terjengett. Az asztalhoz ülve fogyasztottuk a finom süteményeket. Ma a legtöbb mini-cukrászdában keskeny fal menti pultnál szorongva papírtányérról ehetem a krémest vagy tortaszeletet, és vigyáznom kell, nehogy bel öle egy darab a földre vagy a ruhámra hulljon. A legrémesebbek a talponálló ivók, melyekből csaknem minden utca sarkára jut egy. Sehol egy borkorcsolya, péksütemény, pogácsa vagy egyéb. Ott csak a magas asztalnak vagy pultnak támaszkodva lehet sört, bort, pálinkát nyakalni a teljes részegségig. A borokkal történő visszaélésekről külön fejezetet lehetne írni. Szégyenletes, hogy Magyarországon, ahol annyi bor „terem”, folyamatosan hamisítják a bort és mindenféle pancsolt italokat szolgálnak fel nemcsak a sarki ivókban, hanem még min őségi vendéglőkben is. Egy éve történt, hogy egyik első osztályú vendéglőben, ahol külföldi turisták is étkeztek, a pincér előttem bontott fel egy palackot és szokás szerint egy kortynyit a poharamba töltött. Megízleltem és azonnal megállapítottam, hogy a bor hamisított. Ezt közöltem is a pincérrel, aki a márkás palackra utalt, arra hivatkozott, hogy a bor exportra készült. A cimkén valóban angol nyelvű szöveget olvastam, ez azonban a bor minőségét nem javította, legfeljebb csak arra engedett következtetni, hogy külföldön nem vették át rossz min őségé miatt és ezért most idehaza igyekeznek márkás italként eladni. 58 IX. évfolyam 8. szám - 1999 augusztus
