Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 7-12. szám (1999)

1999 / 8. szám - KÖZÉLET - Vezényi Pál: Gasztronómia - gasztrozófia

utazhat mindenki az évfolyamról, aki szeretne, csupán a „jó elvtársak”, az üresen maradt helyeket pedig más évfolyamok , jó elvtársaival” töltötték be. Miután a döntés megszületett, a menzán külön asztalt terítettek meg a külföldre készül őknek. Ehhez kést is adtak és valaki szabályos tanfolyamot tartott a késsel-villával történő étkezésről. A ,jó elvtársak” ugyanis, akik betéve tudtak legalább száz Lenin-Sztálin-idézetet, késsel-villával nem tudtak bánni az asztalnál. A Párt mindenható emberei viszont úgy vélték, hogy a külföldi utazáshoz akkoriban már legalább ennyit kell még egy minden tekintetben megbízható elvtársnak is tudnia.

A két idézett példa rávilágít arra, hogyan rombolta szét étkezési kultúránkat a háború és a proletárdiktatúra. Sovány vigasz számunkra, hogy a helyzet ilyen téren Európa nyugati felén sem sokkal különb. Nem kívánok holmi „régi szép id őkről” szólni, amikor állítólag minden jobb és tökéletesebb volt, mint a jelenben, mert ilyen id ők csak az öreg emberek nosztalgikus képzeletvilágában léteznek. Annyi azonban tagadhatatlan, hogy százkétszáz esztendővel ezelőtt is voltak háborúk, forradalmak, felfordulások, de az akkori emberek mégis mintha más fából lettek volna faragva. Háború, felfordulás és egyéb kellemetlen jelenségek ellenére képesek voltak még maguknak id őt szakítani arra, hogy étkezéshez asztalhoz üljenek, a felszolgált ételeket, italokat civilizált ember módjára fogyasszák el. Napjainkban ezzel szemben, amikor az életkor tudományosan bizonyítva meghosszabbodott, mindenki úgy rohan, mintha attól tartana, hogy lekésik a saját temetésér öl. Lényegében tényleg szinte siettetni kívánja saját halálát, amikor nem szakít id őt a helyes táplálkozásra, amikor futva kapkod be néhány falatot, sokszor azt sem tudja, mit, az ízét is alig érzi. Saját érdekünk lenne az étkezési kultúra elsajátítása és művelése. Nem kellene okvetlenül luxusnak tekintetni, ha asztalhoz ülve étkezünk és azt a rövid időt, amit erre szánunk, nyugodtan töltenénk el. Éreznénk és értékelnénk az elfogyasztott ételek és italok ízét, min őségét, mert ez egyáltalán nem lényegtelen az egészséges élet szempontjából sem.

A sorrenden változtatnom kellene. Amikor ugyanis belépek egy vendégi őbe - lényegtelen, hogy idehaza vagy külföldön , hogy első osztályú étterem vagy meghittnek mutatkozó kisvendéglő -, szinte még le sem ültem az asztalhoz, egy pillantást sem tudtam vetni az étlapra, a pincér tolakodó szolgálatkészséggel nekem szegezi a kérdést, hogy mit akarok inni. Amikor azt válaszolom, hogy étkezni szeretnék el őször, úgy tekint rám, mintha valami csodabogarat látna. Én viszont megállapítom, hogy ennek a vendéglátóipari alkalmazottnak annyi fogalma van az étkezési kultúráról, mint a hajdúnak a harangöntésről. Az étkezés szabályai ugyanis meghatározzák, hogy milyen ételhez milyen italt való fogyasztani. Tehát ha étkezési szándékkal ülök asztalhoz egy vendégi őben, először el kell döntenem, mit akarok enni, és csak azután rendelhetem meg a hozzá ill ő italt. Amikor egy alkalommal ezt szóvá tettem a pincérnek, ő holmi aperitifről kezdett beszélni. Ezzel is elégtelenre vizsgázott gasztronómiából, ő ugyanis az aperitif fogalma alatt egyszerűen az étkezés előtti italfogyasztást értette. Az aperitif afféle étvágygerjesztő, külön ilyen célt szolgáló ital, amelyet ebédhez, étkezés után nem szoktak fogyasztani. Az étkezés el őtt fogyasztott pohár sör, bor vagy üdítő ital semmi esetre sem tekinthető aperitifnek.

Eugen Voerst báró, a 19. század neves német gasztronómusa, E.T.A. Hoffmann barátja 1851-ben Lipcsében megjelent két kötetes „Gastrosophia” c. munkájában többek között azt írja, hogy evés előtt italt fogyasztani annyit jelent, mint a katonát összetört fegy56

IX. évfolyam 8. szám - 1999 augusztus