Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 7-12. szám (1999)

1999 / 8. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Csiffáry Gergely: A régi Magyarország serfőző ipara

Az adatokból kitűnik, hogy országosan voltak kicsi, közepes és nagy serfőzők. Egy serfőzőház minimális személyzete 3-5 fő, közepes nagyságúé 9-12 fő, míg a legna­gyobbak alkalmazottainak száma 12-17 személy is lehetett. Történetíróink közül Takáts Sándor A magyar sernevelőkről megjelent tanulmá­nyában még a régi magyar serfőzőházak pusztulásáról ír, s azon kesereg, hogy a XVII. század utolsó éveiben már csak a prédára vetett műhelyekről szólnak a források. Joggal tette ezt, hisz ő nem vizsgálta a Rákóczi-szabadságharc utáni idők seriparát, amely éppen a harcok lezárultával, a békésebb idők eljövetelével a hazai serházak számának a gyarapodá­sát mutatja. Egymás után létesültek világi és egyházi birtokokon újabb és újabb műhelyek. Mi lehetett ennek az oka? Bizonyára szerepet játszottak ebben, az elnéptelenedett területe­ken megjelenő új német és szlovák telepesek, bevándorlók sörfogyasztási szokásai is. A hazai gazdaságtörténet nem vizsgálta azt a kérdést, hogy mi lehetett az oka a XVII-XIX. században a magyarországi serfőzőipar virágzásának. Az 1848-as forradalom előtti években mintegy 800 serház működéséről tudunk. Figyelembe véve, hogy a magyar királyság terü­letén akkortájt több mint 13 000 település létezett, ez azt jelenti, minden 16. helységben működött legalább egy sernevelő. Másként fogalmazva: abban az időben egyetlen működő serház ellátta a tágabb környék mintegy 16-20 falvát serrel. A XVII-XIX. században a serházaink népes számát elsősorban azok jövedelmező­ségével szokták indokolni. Ez kétségtelen, viszont ez még nem magyarázza, hogy miért maradnak életben hosszú ideig a kevésbé jövedelmező közepes és kisméretű semevelők. Figyelembe kell venni, hogy a meglévő ipar ellenére, a kor magyar gazdaságában a mezőgazdaságé a döntő szerep. Az agrárium egészének a sajátsága - még napjainkban is-, hogy az ott keletkezett jövedelemhez csak a termés betakarítása után lehetett hozzájutni. Nem véletlen, hogy Magyarországon évszázadok óta a legtöbb házasságot augusztusban kötik. Tették ezt azért, mert addigra el lehetett adni a termést, s volt pénz. Magyarországon a későfeudalizmus idején, a XVIITXIX. században nincsenek hitelintézetek az országban, márpedig pénzre szükség volt. Ezért úgy gondolom, a világi és egyházi uradalmi iparok keletkezésének az egyik mozgatója, hogy azok az időjárási és természeti viszonyoktól nem függő, rendszeres jövedelmet biztosítottak. Különösen érvényes ez a serfőző iparra. Márpe­dig a birtokosoknak rendszeres kiadásaikhoz készpénzre, ún. forgótőkére volt szükségük. Ehhez ugyan hozzájutottak a földesúri borkimérésből származó bevételek útján, de csak részben. Az eladható bor mennyisége korlátozott volt, s azt nem lehetett úgymond ,„gyárta­ni”, mint az árpából, komlóból, vízből főzött sert. Ezenkívül az ősiség törvénye kizárta a lehetőséget, hogy a birtokra jelzálogot vegyenek fel, s éppen ezért írta Széchenyi István a nagyhatású művét, a Hitelt. Elgondolásom szerint ennek a mindennapos hiteligénynek a fedezetét jelentették a serfőzőházak és a vendégfogadók. A kisforgalmú, csekély termelésű uradalmi serfőzők hosszú idejű életképességét az tette lehetővé - amiről már szóltam -, hogy azok működése ráépült a gazdaságra (hizlaldák, élesztőkészítés, pálinkafőzés). A főzés után visszamaradó mellékterméket, a malátát feletették a hizlaldákban, rendszeresen élesztőhöz jutott az önel­látó uradalom, s nem veszett kárba a megromlott ser sem, mert kifőzték pálinkának. Az uradalmi serházak jövedelmezőségét biztosította az, hogy a semevelők körüli munkák egy részét (favágás, fuvarozás, árpa és komlótermesztés, stb.) a jobbágyi szolgáltatások révén ingyen lehetett elvégezni. Nagy múltú történelmi borvidékeink közül Tokaj-hegyalján a XVI-XVII-XVIII. században számos serház létezett. Ez a körülmény is azt a megállapítást erősíti, hogy a földesúri uradalmak csak a serfőzésből és az eladás révén tudták - a bor korcsmáltatás mel­Új Hevesi Napló 33

Next

/
Oldalképek
Tartalom