Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 1-6. szám (1999)
1999 / 1. szám - KÖZÉLET - Szabó Zsuzsa: A Nagy Felfedezés: Portugália
A város nevezetességeit biztosan érdemes pontról-pontra, német alapossággal felderíteni. Én jobban szeretem a meglepetéseket, kóborolni a vámegyed ódon utcáin, barangolni a kikötőben és egyszerre meglátni a Felfedezések Emlékművét vagy a Szent Jeromos-templomot. De annyi más látnivaló is van! Meg enni- és innivaló! Számtalan kis kávéházban kínálják a ráérő lisszabonit és a turistát méregerős feketével, hideg vízzel, ami kötelezően jár a kávéhoz, és a sokféle süteménnyel, amelyek olvadnak a szájban és vágyat keltenek még egyet kipróbálni. Ott el lehet üldögélni óraszám, bámulni a portugálokat, a forgalmat, amit egyébként hallani is lehet, mivel - úgy tűnik - mindenki szünet és ok nélkül nyomja a dudát. Ha pedig ebédelni akarunk, üljünk be egy kis étterembe, ahol makulátlan tiszta abroszt, irdatlan hőséget és finom ennivalót fogunk találni, szabad asztalt már nehezebben. Nemzeti eledel a tőkehal, amit a férjhez menni készülő fiatalasszonynak állítólag háromszáz különböző módon kell tudnia elkészíteni. Szárítva, sózva, fagyasztva és frissen is kapható, és biztos vagyok benne, hogy háromszáznál jóval több tőkehal-recept létezik. Este érdemes elmenni egy fado-étterembe, valahol a várnegyedben. A kitűnő vacsora mellé igazi portugál hangulatot is kapunk. A fado a középkori trubadúrdalok rokona, keserédes, nosztalgikus, melankolikus és szomorú. Ha az énekes elég jó, a közönség vele együtt énekli a mindenki által ismert melódiát, és ekkor a külföldi kicsit kirekesztve érzi magát. Mint - gondolom - az olasz turista az Alföldön. Vacsora után el kell sétálni a kikötőbe, nincs még késő akár éjfélkor sem. Az itteni raktárakat hangulatos bárokká alakították át kitűnő ízléssel. Mindegyik más jellegű, van vadnyugati és rap, romantikus, brazil, vagy éppen olyan, mint egy benzinkút. Nádszéken vagy puha kanapékon lehet akár csak nézelődni, vagy vacsorázni, sörözni és borozni... Egész kis utcát alkotnak a teraszok, a lámpák fénye visszaverődik a vízen, mindent és mindenkit megszépít a félhomály. És az ember itt üldögél, iszogat, táncol, beszélget és nevetgél hajnali háromig-négyig, mert itt az emberek későn, vagyis hát nagyon is korán fekszenek le. A nyelv, amely annyira elbűvölte Kosztolányit, hogy egy nyári szabadsága alatt el is kezdte tanulni, dallamos és lágy. Hiszik vagy nem, rokon a magyarral. Alapvető, fontos szavak azonosak mindkét nyelvben, például, ahogy kisebbik lányom frappánsan összefoglalta: fóka, rája, brigadéros. A latin tempót nehéz megszokni. Hajnalban kerülünk ágyba, de ha másnap még időben el akarunk jutni az Expóra, korán kell kelni. Álmosan, kicsit ostobán bámuljuk a reggeli várost, a nyüzsgés mintha nem szűnt volna tegnap óta, mikor alszanak ezek, vagy „ezek” most nem „azok”, akik tegnap éjjel kint voltak az utcán? €*}£>© 98 Hanem az Expo látványa felébreszt bennünket: olyan, mintha Jövővárosban lennénk. Minden pasztellszínekben tündöklik, vakító kontrasztot alkotva a mélykék tengerrel. A májusban felavatott új vasútállomás csarnoka pálmafákat jelképez karcsú oszlopaival, pálmaágszerűen szétterülő, íves tetőszerkezetével. Ez is sárga, gyönyörű, meleg sárga, mint megannyi ház a környéken. És nem messze látszik a Vasco da Gama-híd, amely Európa leghosszabb hídja a maga 18 kilométerével, amiből 10 a Tejo fölött ível. EzüstösÚj Hevesi Napló 67
