Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 1-6. szám (1999)
1999 / 6. szám - KÖZÉLET - Bánhegyi B. Miksa: Van-e bencés kultúra?
ségi iskoláját, iskolamestert kért a bencés monostorból. A pécsi misekönyv egy szekvenciája szerint Szent István „viros litteratos”, vagyis tanult férfiakat hívott Magyarországra. Mit is jelent egyáltalán a kultúra szó? A latin colo, colere, colui, cultum, „művelni” igéből származik. A földműveléstől kezdve minden művelés kultúrának nevezhető. A bencéseknél az írás-olvasás mellett jelen volt a földművelés is, hiszen a Regula tanúsítja, hogy a monostorokban volt kert, föld és malom. A középkor elején igen hamar megjelent a gyógynövénytermesztés, ami szinte automatikusan magával hozta a patikát is. A kolostori kultúrából sok műveltségi ág származott. Megtalálhatók a Regulában kereskedelmi kultúra nyomai is, hiszen a kézművesekről szóló fejezet végén olvasható „UIOGD - Ut in omnibus glorificetur Deus - Hogy mindenben dicsőíttessék az Isten”, figyelmeztet arra, hogy ha valamit eladnak a kézműves szerzetesek termékeiből, akkor adják olcsóbban, mint a világiak. Egy lexikon meghatározása szerint a kultúra az, „amit az ember szellemi és fizikai munkával létrehoz”. A két munka egymástól el nem választható, ugyanis a szellemi munkához a fizikai munka is hozzátartozik: a liturgiához templom, a könyvekhez könyvtár, az iskolához épület kellett. A bencések napi olvasása és zsolozsmázása egyre inkább magával hozta a könyv- kultúra fejlődését és magasabb szintre jutását. A „colo” igéből származik a „kultusz” szó is, ami alapvetően istentiszteletet jelent, de ugyanakkor jelenthet bármilyen más tiszteletet is. Ha játszanánk a szavakkal, akkor mondhatnánk, hogy a kultusz a léleknek a kultúrája. A bencések kultusza elsősorban a liturgia. Ez az igazi „Kunstwerk”. Wagnerről mondták, hogy ő találta fel a „Gesamtkunstwerk”-et, vagyis hogy az operában együtt szerepel nála minden zenei eszköz. Nem valószínű azonban, hogy van még egy olyan cselekmény, amiben minden annyira együtt él, mint a liturgiában: mozgás-, beszéd-, énekkultúra, liturgikus eszközök, liturgikus tér, amiknek az együttese során igazából megvalósul a „Kunstwerk”. Azonban egy ilyen liturgia nemcsak a kultúra különböző ágait foglalja össze, hanem évezredeket is egybeolvaszt. Szoktuk énekelni a zsoltárokat, ami a zsidó nép csúcsköltészete a Kr. e. VIII-XI. századból, de ugyanakkor olvassuk a hellenista szellemvilágú Bölcsességi könyveket is. Helyet kapnak Szent Ágoston művei, a középkori Szent Ambrus-i, Szent Tamás-i himnuszok de újabban már Prohászkát vagy temesvári Pelbártot is említhetjük. A kultúra egyenetlensége mellett beszélnünk kell a kultúra osztályozásáról is, hiszen van népi, művi, magasabb rendű, vallásos, világi, törzsi, nyugati, keleti kultúra. Ezek az európaiak, azonban a többi földrésznek is megvannak a saját művészeti értékei. Felvetődik a kérdés, a kultúrák között elkülöníthető-e a népi a nem népitől, vagy a vallásos a nem vallásostól? Ha Bécsben végigmegyünk a Kunsthistorisches Museum földszintjén az egyiptomi és római rész legvégén megtaláljuk a Nagyszentmiklósi Aranykincset. László Gyula rámutatott, hogy hány kultúra ötvöződik itt egybe: kétfajta fő motívumot találunk, ami két különböző törzsi kultúra ötvöződik itt egybe: kétfajta fő motívumot találunk, ami két különböző törzsi kultúra egybeolvadását jelenti, de találunk rajta keresztet, valamint a görög betűkkel való írás mellett megvan a rovásírás is. Most ez melyik kultúrához tartozik? A pannonhalmi Dávid apát valahonnan Északkelet-Magyarországról kapott egy levelet, ez az úgynevezett Cerbanus-levél, melyben egy bizonyos Cerbanus, megköszönve a pannonhalmi vendéglátást, elküldi a könyvtárnak két görög szentatya latinra forditott szövegét. Ezek a kódexek Pannonhalmán nem maradtak fenn, csak az osztrák és bajor monostorokban, mivel ezeket folyamatosan másolták. Itt is felvetődhet a kérdés, hogy ez most melyik kultúrához tartozik? Latin, görög, keleti, nyugati? Szinte mindenki ismeri a „Fúj, süvölt a Mátra szele, / Ingem-gatyám lobog bele” kezdetű dalt. De azt már kevesen tudják, hogy ezt a bencés Czuczor Gergely írta, s ezt a népies költeményt a nép népdalként énekli azóta is. Új Hevesi Napló 55
