Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 1-6. szám (1999)
1999 / 6. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Tüskés Tibor: Költészet és kegyelem II.
ÍHüskés ‘®tírar költészet és kcggelcm Rónay György lírája II. Hogy Rónay mennyire nemcsak Jézus életének, hanem az Ószövetségnek is jó ismerője, ugyancsak versek sora bizonyítja. Egy Cranach-kép szemlélete ara alkalom, hogy a Paradicsomkert Éváját láttassa, és a teremtés mozdulatát, a szerelem születését dicsérje himnikus szavakkal. Az angyallal viaskodó Jákob alakjában viszont arról szól, hogy a kételkedés és a kísértés a hívő embert sem kíméli meg. Rónay György a veszteségeket, családtagok, barátok elvesztését, a szenvedést korán megismerő ember, korán érő költő. Alig múlt negyven éves, és már az idő múlásáról, az öregségről, élete alkonyáról, a korán rátörő betegségekről panaszkodik. Mérleget készít, számba veszi környezetét, családjának tagjait, feleségét, fiát, öregnek érzi magát, apja halálának emlékét idézi, halott anyjára gondol, saját halálát, elmúlását latolgatja, Isten előtt számot vet eddigi életével. E bővitett mondat minden elemét, minden mozzanatát versek támasztják alá. 1952-ből származó kórházi élménye: „E változatos, szeles éjszakákon / a szívbajosok rosszul alszanak.” Ugyanebben az évben írja: „Itt állok életem delén a napban.” Anyja emléke őrangyalként kíséri: „Álmomban megfogod a kezemet. / Csukott szárnyakkal vezetsz egy fekete / szakadék fölött a pallón.” A halál bizonyossága vár őrá is: „Leáldoznak a napok sejtjeidben, / velődben épül az éjszaka már; / ráeszmélsz lassan, hogy számodra itt lenn / az egyetlen valóság a halál.” A számadás különféle változata közül az egyik: „Amit vétettem, siralom, / s amit jót tettem, oly csekélység. / Ezért van, hogy most oly nagyon / furdal éjszakánkint a kétség.” Amiben meg tud kapaszkodni, amiben reményt lát, az a természetben megtapasztalt körforgás: a nyári vihar után kiderül az ég, a villámlást, az égihá- borút csönd követi, az évszakok egymást váltják, Medárd után egyetlen nap története is azt bizonyítja, hogy minden zápor után elvonulnak a fellegek, és újból kisüt a nap. „Másnap aztán kezdődik minden újra.” A keskeny utat, a lélek útjait járó költő nem függetlenítheti magát a kor kihívásaitól, a politika gáncsvetéseitől, a közösség gondjaitól. Rónay sosem volt politikus, közéleti költő, de a társadalmi kérdésekre, az emberek szociális helyzetére, a szegénységre, a jogtalanságra, az emberi értékek megcsúfolására mindig érzékenyen reagált. 1956 után a hatalom arcot vált; a nyíltan diktatórikus törekvéseket a „lágy” diktatúra mesterkedése váltja föl. A költőt nem téveszti meg a színpad átrendezése, a szereplők helycseréje, a szájba adott szöveg módosulása. Saját létállapotát és a régi-új helyzet rajzát természeti képekbe rejti, Budai metszetei tesz elénk, a Vadkörtefáról készít rajzot. A versek nyelvi anyaga, jelzői, igéi, főnevei pontosan érzékeltetik a forradalom leverése utáni időt és a költő életét, Ítéletét: „Ázott, sötétkék az ég”, „veres hold”, „lemetszett janicsárfej”, „vércsepp”, „ferde fény”, „fölfeketéllnek a romok”, „levetkezett”, „összetépve”, „hideg szél”, „rőt lomb”. Az emberi létezés minden bizonnyal egyik legalapvetőbb kérdése a „honnét, hová?”, honnét jöttünk és hová megyünk?, vagy ahogy a régi katekizmus kérdezte: mi végre vagyunk a világon? Ezt kérdezte a költő már a Szárszó, 1955-ben, s ezzel viaskodott az 1949-es Stanzákban. A keresztény ember nincs bebiztosítva a személyiség legbensőbb köreit érintő kérdések felbukkanása, a kételkedés kígyómarásai ellen. A már idézett sort - „ráeszmélsz lassan, hogy számodra itt lenn / az egyetlen valóság a halál” - így folytatja: „e 32 IX. évfolyam 6. szám - 1999 június