Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 1-6. szám (1999)

1999 / 6. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Tüskés Tibor: Költészet és kegyelem II.

kétely, melytől nem vált meg a hit sem”. Az ötvenes évek végén, a hatvanas évek elején közelről érintő halálesetek rázzák meg. Szonettciklust ír Szabó Lőrinc sírjára, megrendíti az angol írónő, Virginia Wolf halála, fölidézi az 1618-ban máglyahalálra ítélt Étienne Durand kivégzésének emlékét. A költő kételyeit, bizonytalanságát a nyelvi eszközök tükrözik: a kérdések („Hol bolyonghat?”, a megismételt módosítószó („tán”), a feltételes mód („Ó ha tudnám”). A temetőket látogatja, az enyészet látványa szorongással tölti el. Holt anyja emlékére gondol, s Naplójegyzeté ben az idő különféle síkjait vetíti egymásra mesteri módon: „hétéves korom óta nem láttalak”, „a te sosemvolt hetvenéves arcod”, „Csak én őrizlek. Negyven éve”, „Huszonkilenc éves vagy mindörökké”. Nem tagadja, hogy a halál szorongással tölti el. Ezt hallja ki Mozart Requiem)ébö\ (melyet Bécsben Haydn gyászmiséjén énekeltek), ez érinti meg, amikor a húsz éve halott költőre gondol (Babits a betegágyon), vagy amikor megáll a nagy tó partján, és a vízre lecsapó sirályt látja:

Szárnyát verdesve libeg a tó fölött.

Hirtelen lecsap a vízre s nyomban magasba húz csőrében kicsi hallal.

Az ég közönyös kékjén sebesen végigcsordul egy ezüst vízcsepp.

(A sirály)

A keresztény ember is ismeri a veszteség, a hiány, a fájdalom, a gyász, a szenvedés érzését. A keresztény embert is két Angyal kíséri: „Az egyik neve Hit, / a másiké pedig Kétely.” S választania kell. Van élet, mely kárhozatul szolgál, az önzőké, „kiket szó, szív, szerelem sose váltott / meg önmaguktól, hanem mint rabok / éltek, / tulajdon börtönükbe zárva”, s van élet, melynek üdvösség az ajándéka (Dante-illusztrációk). Az ítélkezés nem ember dolga. Igen, vannak léten túli titkok. Ilyen titok a halál. Ehhez a keresztény ember azt teheti hozzá, amit a holt anya üzen fiának: „ne félj ne félj ne félj”. Van üdvösség, van megbocsátás, az élet erősebb, több, mint a halál, van keresztény remény, a cselekvő szeretet mindent legyőz. Rónay egyre gyakrabban írja le a két szót: remény és szeretet. A Temetőket járó költő szavai:

Ne azon tűnődj, ha erre mégy el, milyen szörnyű lesz majd, ha lent enyészel, és sírod dombját fölveri a gyom;

fontold meg inkább, hogy mégis az élet fölényéről vall ez a dús tenyészet, s mégis édenkert minden sírhalom.

Új Hevesi Napló

33