Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 1-6. szám (1999)
1999 / 6. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Cserniczky Dénes: A tudomány mai álláspontja
kifogása nem volt senkinek, hiszen azt írta le, amit látott. így aztán mindenki elfogadta. Elfogadta az egyszerű ember, a tudós és elfogadta az egyház. DOGMA lett belőle. Ezt a görögül írt művet Kr. u. 827-ben lefordították arab nyelvre, majd arabból latinra. Több mint ezer évig ez volt az uralkodó világnézet. Eta az ember belegondol, rettenetes hosszú idő ez, pláne úgy, hogy az emberiség történelmének a középkor utáni idejében egymást követték újabb és újabb eszmék, felfedezések, találmányok. Megdőltek megdönthetetlennek hitt tanok és axiómák. Egészen addig, amíg COPERNICUS meg nem jelent a színen. De addig Ptolemaiosz volt az egyeduralkodó. Ő volt a csillagászatban a sziklaszilárd tekintély, őrá hivatkoztak. Ő volt, aki megalkotta korának TUDOMÁNYOS ÁLLÁSPONTJÁT. (Folytatjuk) Új Hevesi Napló 31