Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 1-6. szám (1999)
1999 / 6. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Csiffáry Gergely: Valahol Oroszországban
KILÉT ÉS TUIDOMÁNT (Kstffárjj (üergeljj VJJJO, roszorizacf l an A nyári hónapokban lesz félévszázada, hogy a szovjet fogságba került hadifoglyok hivatalos hazaszállítása lezárult. Ezzel a túlélők kálváriája még nem ért véget, mert hányatott sorsukról idehaza nem beszélhettek, a magyar hivatalos politika ellenszenvvel viseltetett irántuk. E cikkben az ő sorsukról lesz szó, egy szomorú évforduló kapcsán. A szovjet fogságból hazatérteket évtizedeken át a korszak dokumentumaiban hadifoglyoknak nevezték. A hivatalos elnevezésük azonban nem fedte a valóságot, ugyanis ezzel az elnevezéssel szándékosan összekeverték a tényeket. Végül is három különböző, jól elhatárolható típusba sorolhatók a szovjet fogságba esett magyarok - szerintem 730-750.000 főre becsülhető - kényszermunkára ítélt tömege. Kutatóként csak a hazai források segítségével jutottam arra a felismerésre, hogy a szovjet fogságba került magyarok három elkülöníthető csoportot alkotnak, akikkel eltérő a bánásmód, más volt a státuszuk, s akiket különbözőképpen ítéltek meg a szovjet belügyi hatóságok, amikor rendkívül precíz kimutatásokat készítettek róluk, csak azok nem voltak hozzáférhetőek. A Magyar Köztársaság, valamint az Oroszországi Föderáció képviselői közt 1991. decemberében létrejött államközi szerződés alapján lehetővé vált, hogy a Moszkvai Központi Levéltárban őrzött hadifogoly veszteséglisták nyilvánosságra kerülhessenek. Az Új Magyarország című napilap 1992. március 25-től folyamatosan közölte a fogolyveszteség listákat, amelyből mindenki számára egyértelműen kiderül, hogy a magyar hadifoglyokat valóban 3 kategóriába sorolták a szovjet szervek. Ez a három kategória a hadifogoly, a kényszermunkás és az elítélt. Az első csoportban azok találhatók, akik katonaként, a harcok során bekerítéssel vagy átállással kerültek fogságba, ők nevezhetők ténylegesen hadifoglyoknak. Valószínűleg ők voltak a legnagyobb számban, becslésem szerint 400-450 000 főre tehető a számuk. A második csoportba sorolandók mindazok a civil nők és férfiak, a fiatalkorúak, magyar anyanyelvű és magyarországi németajkú lakosok, akiket a szovjet belügyi hatóságok az országban szisztematikusan összegyűjtöttek és jóvátételi munkára kiszállítottak. Ezek a tömegek semmiképpen nem nevezhetők hadifoglyoknak, hanem csak olyan kényszermunkásoknak, akiket a Szovjetunióba deportáltak. A számuk mintegy 200-250 000 főre becsülhető. Végül a harmadik csoportot azok alkotják, akiket Magyarországról vagy máshonnan a szovjet hatóságok politikai indokok alapján elhurcoltak, mert rájuk is kiterjesztették, jogtalanul, a szovjet törvényeket, s ennek alapján magyar állampolgárokat elítéltek vagy ítélet nélkül fogságban tartottak. A számuk 15-30 000 személyre becsülhető. Ebbe a csoportba civilek és katonaviselt személyek egyaránt kényszerrel bekerülhettek. A foglyoknak e csoportja nem tekinthető csak politikai elítélteknek. Talán sohasem fogjuk pontosan megtudni a fogságba esett, elhurcolt magyar állampolgárok számát, a források bizonytalansága miatt, mivel a korabeli feljegyzésekben összekeverték a hadifoglyokat a polgári internáltakéval. 1944 őszétől a honvédség nyilvántartása sem létezett, s már nem készültek ún. veszteséglisták. A szovjet fogságba kerültek létszámával kapcsolatban, 1946-ban a Honvédelmi Minisztérium szakértői megállapítottak egy 600 000 fős számadatot, hogy ennyi magyar állampolgár került szovjet táborokba. Új Hevesi Napló 21
