Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 1-6. szám (1999)

1999 / 6. szám - VERS, PRÓZA - Apor Elemér: Rákóczi, a Habsburg-ház és egy egri harangöntő mester

tudott küldeni, mivel hadai el voltak foglalva a spanyol örökösödési háborúban, ahol a Habsburg-ház komoly érdekei forogtak kockán. 1704. március 7-én megérkezett Rákóczi is az egri táborba Kassáról, tizenhárom ágyúval és öt kisebb mozsárral s a következő napon elkezdte tömi a falakat. Csak éppen kevés volt a puskapora. Emlékirataiban ezt írja: „Lőszer hiányában kevés reményem maradt Eger birtokába juthatni, megbíztam tehát Forgáchot, hogy a várparancsnokkal valamikép­pen találkozzék s beszélje rá a megadásra. E szándék szerencsésen végrehajtatott s abban egyeztünk meg, hogy a német helyőrség minden ellenségeskedés nélkül marad négy hóna­pig a várban, a város piacáról vásárolván eleséget, s ha ezen idő alatt a német hadseregtől segítség nem érkezik, oda hagyandja a várat.” A vár 1704. december 16-án megadta magát. Nosza, a barátok is visszaköltöztek a hevesi ügyvéd házából és első dolguk volt felkeresni a fejedelmet, hogy megköszönjék támogatását. Rákóczi akkor Kassán tartózkodott. A fejedelem - a ferencesek házi naplója szerint egy 16 mázsás harangot ígért egri kolostoruknak, melyet a presidens felügyelete alatt azonnal elrendelt ott, Kassán megönten- dőnek s még azon évben elkészülvén, a következő feliratokat tüntette elő: első oldalon a feszület, átellenben Szűz Mária, aztán a ferences rend jelvénye, majd Rákóczi címere ezzel a felirattal: HaeC CaMpana Donat Vr a serenissimo Principe Francisco Rákóczy (stb.). A szövegben előforduló nagy betűkből kiolvasható évszám: MDCCV. 1705. A templom akkor még nem volt kész, ezért az egyik csonka toronyra haranglábat ácsoltak, s arra függesztették a fejedelem ajándékát: „Eger népének örömrivalgása között elhelyeztetvén.” Aztán jött a pestis, a „mirigyhalál”. Rákóczi szerencsecsillaga lehanyatlott. A harang még 135 esztendeig zengett, aztán „tetemes hasadást szenvedett és 1840-ben újjáöntötte Bemecker Mátyás egri harangöntő mester 678 forintért. Hanem most különös dolog történt. Hajh, Rákóczi, hajh, Bercsényi! Mátyás mester ráöntötte a harangra Szent József alakját is. Amiben nem lett volna semmi hiba, hiszen a názáreti ács a családfő tisztét töltötte be a családban. De József egyúttal a Habsburg-ház védőszentje volt, s ha Mária Terézia 16 gyermekére gondolunk, nem is eredménytelenül. S hogy semmi kétség ne le­gyen, vajh milyen minőségben jelent meg a harangon József, Mátyás mester ezt a szöveget remekelte alá: Virágozzék trónunk háza örökké, érdemeidért. Szegény bujdosó fejedelem bizonyára megfordult rodostói sírjában. Mert ez legalább akkora történelmi illetlenség volt, mint száz ével később Habs­burg József Ferencet beválasztani a Petőfiről elnevezett társaságba. Új Hevesi Napló 7

Next

/
Oldalképek
Tartalom