Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 1-6. szám (1999)
1999 / 1. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Kovács Béla: Eger és a ciszterciek
A Rend anyagi helyzete lehetővé tette, hogy 1900-1901-ben Alpár Ignác tervei alapján felépítsék az új rendházat, alaposan átalakítva a régi épületeket is. Az 1888-ban már állt régi tornacsarnok helyén új tornatermet is építettek. A 8 osztályterem mellett igazgatói és tanári szobákat, természetrajzi és fizikai előadót, rajztermet, könyvtárhelyiséget alakítottak ki. Bár 1852-től 1914-ig az osztályterem évente 50 fölött volt, párhuzamos osztályokat nem indítottak. 1914 és 1948 között a tanulók összlétszáma évente 400-500, a tanárok száma 14-16 volt. A tanítást a tanári- diák és segélyező könyvtár, illetve a jól felszerelt és állandóan gyarapodó természettani, fizikai és rajzszertár, a tanulás melletti önképzést a Szvorényi József által 1860-ban alapított Vitkovics Önképzőkör segítette, a valláserkölcsi nevelés elmélyítését a Mária Kongregáció szolgálta. Az 1912-ben megalakult Magyar Cserkész Szövetség keretében működő Koháry István cserkészcsapat tisztjei a tanárokból, segédtisztjei és őrsvezetői a felsőbb osztályok diákjaiból álltak. A táborozások sok közös élményt adó romantikája nemcsak a természet szeretetét és védelmét tanította meg, hanem baráti és testvéri egységbe fogott össze tanárt, idősebb és fiatalabb diákot, őrsi és rajközössége egyaránt. 1945-ben a 8 osztályos általános iskolák bevezetése egyúttal magával hozta a polgári iskolák megszüntetését is. Az 1946/47-es tanévtől kezdve felmenő rendszerben alakult ki az általános iskolai oktatás és így kialakulhatott a 12 évfolyamos Ciszterci Kollégium. 1948-ban azonban az államhatalom csak néhány szerzetesi gimnázium működését engedélyezte, de a Ciszterci Rendtől megtagadta ezt a lehetőséget. A 6dr5otrpí (beja ©imnc^íum affamí íSosjaka 1948*1990 Az 1948/49-es tanév Egerben már állami irányítás alatt kezdődött meg. A régi tantestületből csak néhány civil tanár tanított tovább. Sem az újonnan jött tanárok, sem a régi diákok számára nem volt könnyű ez az esztendő. Nagyon nehezen alakult az a tanárdiák kapcsolat, amely nélkülözhetetlen a nevelés és az oktatás munkájában. Nem véletlen, hogy a következő évben átszervezés címén a régi osztályközösségeket megbontották és a Dobó István Gimnázium tanulóival keverték össze. Nem lenne azonban tisztességes, ha az iskola elmúlt 40 évét jellemezve nem mondanám ki azt, hogy a Gárdonyi Géza Gimnázium végül is Eger egyik legjobb középiskolája lett. A 5ías5pora A gimnázium államosítása után a ciszterci tanárok közül csak kevesen vállalták azt, hogy állami iskolákban tanítsanak. Néhányan az egri kisszemináriumban tanítottak, 1949 szeptemberében Zircen is megalakult a Schola Propaedeutica Ecclesiastica, ahová az öt ciszterci gimnázium tanulói közül oblátusként azok jelentkeztek, akik a rendbe kívántak lépni. 1950 őszén az állam azonban (kevés kivételtől eltekintve) megtiltotta a szerzetes- rendek működését, szerzetesházaikat elkobozta, tagjaikat ideiglenes jellegű gyűjtőtáborokban helyezte el. Új Hevesi Napló 39