Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 1-6. szám (1999)
1999 / 5. szám - KÖZÉLET - Renn Oszkár: Naiv töprengések
9tcnn CöftUár oKaiv töprengések.. Ismét kibontakozóban van valamiféle médiaháború, a sajtó elhivatottjai és elnyomói támadnak, védekeznek, hivatkoznak, mintha valami végveszély fenyegetné a szükségtelenül nagy sajtótermék-állományt. Néhány évvel ezelőtt is folyt a csatározás. Egerbe is eljutott egy vitafórum a sajtóetikáról. Az előadó egy azóta nagy pártkarriert befutott (vagy lefutott) újságíró volt. Az előadás és a vita során a sajtóért aggódó állampolgár rájöhetett arra, hogy a sajtó ténylegesen egy óriási hatalmi tényező, de az egyetlen hatalmi tényező, amelynek felelőssége el nem érhető. Aligha hallott már valaki arról, hogy bizonyos sajtópublikációk után, annak akár végzetes hatásaiért valakit is ténylegesen felelőssé tettek volna. Hangosan támadják még ma is az ifjúság lelkét mérgező és tetteit igencsak motiváló, erőszak-, horror-, pornó- és akciófilmek, videók és könyvek romboló hatását, mivel ezt közvetlenül bizonyítani nem lehet. így azután ezek bármilyen korlátozása már egyenesen egy másik hatalmi tényező törvénysértő beavatkozása lenne. Hogy mit tud csinálni egy újság szerkesztése az érinthetetlennek hirdetett „szent hírből”? Mindent. A híradáshoz születnek minden valóságalapot nélkülöző kérdőjeles szalagcímek, melyek már állításként hatva manipulálják az olvasót. Szabályoz, rendez, eltüntet és kiemel a betűnagyság, a betűtípus, a szövegkörnyezet, a képek, a rajzok, a reklámok... és még sok-sok, az olvasó számára ismeretlen praktika. Egyes szerkesztők a „szent hírek” manipulált közzétételére, alátámasztására felvonultatják a tehetségtelen és néha tehetséges riportkészítők hadseregét is, akik még a neveket sem írják le pontosan, nemhogy a témát kezelnék kellő gondossággal. Nem is beszélve a riportalany szájába adott, a riporter által megkívánt szövegekről. Esetenként még az ezután megkövetelt „helyreigazítás” is komikus (valahol a lap sarkában, a legkisebb betűvel, a legkevésbé olvasott mezőben elrejtve). Minden erővel a példányszámért, a szenzációért, a reklámértékért! - ez a jelszó. Lehet így ma összekapcsolni a sajtó és az etika szavakat? Nem lehet. A nagy elődök még néhány működő követője állítja, hogy ehhez még szükséges az újságíró-társadalom szakmai és erkölcsi megújulása, a több évtizedes pártállami tömegmanipulációs gyakorlat elhalása, valójában egy új újságíró-nemzedék megerősödése (amely persze most alkalmanként a legkevésbé emberi „hírleadás” sajtócápáinak iskoláját is járja!). De mi lehet az erkölcsietikai normákkal, ha mindent csak a pénzszerzés, a szenzációhajhászás, a direkt és indirekt reklámérdekek motiválnak? A legnagyobb sajtó munkatársakat tömörítő szövetség vezetője nemrég éppen Egerben jelentette ki, hogy a szakma becsülete és színvonala érdekében jobb lenne, ha nem 5500 darab igényelt újságírói igazolványt kellene kiállítani, hanem jóval kevesebbet. Hogy kap-e a közeljövőben a média túlnyomó többségében elsődlegességet a társadalom átsegítése az erkölcsi válságon, szemben a mindent elözönlött tupírozott szenzációkkal, még a lényegtelent is pongyolán közvetítő hasábtöltelékekkel, a nem eléggé izgalmas valóságot valótlansággá torzítókkal, azt nem lehet megjósolni. Bölcs irodalmárok azt mondják, hogy „már hullik a férgese” és lehet reménykedni abban is, hogy ismét vitázhatunk a sajtóetikáról, így, elfogadva a szóösszetételt. Új Hevesi Napló 51
