Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 1-6. szám (1999)
1999 / 5. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Tüskés Tibor: Költészet és kegyelem
Amikor a Vigilia 1935-ben megindult, ismét fölvetődött a probléma, a folyóirat második számában Sík Sándor exponálta a kérdést A katolikus irodalom problémájához címmel. A téma Rónayt is foglalkoztatta. A folyóirat háború utáni újraindulásakor ismét napirendre került az ügy, s akkor már Rónay is megfogalmazza álláspontját (Modem katolikus irodalmunk kérdéséhez, Vigilia, 1947). Véleménye nagyjában azonos azzal, amit Pilinszky mondott, amikor arról faggatták, hogy milyen költő. „Nem katolikus költő vagyok, hanem költő vagyok, aki katolikus.” Ez nem játék a szavakkal, hanem a dolog lényege. Ami vers, költészet, műalkotás, az elsősorban esztétikai értéke alapján mérhető. Ettől ha nem is független, de vele össze nem keverhető az alkotó hite, világlátása, életfelfogása. Ez nem azt jelenti, hogy művészet és vallásos meggyőződés, költészet és hit kapcsolatát kétségbe vonná vagy tagadná, épp ellenkezőleg, a distinkcióval azt szolgálja, hogy a hit művészi megfogalmazását az irodalomban mélyebbé és hitelesebbé tegye. Ennek a fölfogásnak a megvallására elsősorban a modem francia irodalom (Claudel, Bemanos, Mauriac, Julien Green, stb.) példája biztatta. Ebben az értelemben vallásos irodalom (pl. a Pietá-téma a költészetben), és van olyan műalkotás, ahol a látszatra profán témában és a látszatra közömbös költői eszközökben (jelképekben, metaforákban) nyilvánul meg az alkotó személyes meggyőződése, vallásos hite. Rónay művészetfelfogása, ars poeticája a tágan értelmezett realizmushoz áll közel. „Csak tartani a tollat mozdulatlan, / s várni, míg saját súlyától lecsöppen / róla a vers. // És beissza a föld” - írja. „Tág értelemben” - mondottuk, mert nála a realizmus nem földhöz kötött szemléletet jelent, hanem teljességet: az érzékelhető, a tudattal fölmér hető világ jelenségein túl a tudatalatti, valamint a tudatfölötti, a transzcendens valóság elfogadását is, a teremtmény és a Teremtő együttes vállalását. Hite - a tematikusán vallásos verseken túl - elsősorban metaforahasználatában mutatkozik meg. Verseiben például gyakran visszatérő motívum a harang, a szél, a tenger. Ezeknek a profán képeknek versbeli helyzete, gyakran nagy kezdőbetűs írása jelzi, hogy e fogalmak a köznyelvitől eltérő tartalommal, sajátos többletjelentéssel szerepelnek nála. Például a tenger és a harang motívuma együtt: „a hajók gyomra dongott, léptek, ládák és talicskák alatt / mintha harangok zúgtak volna folyton - // örök harangzúgásban éltem”; a harang, mint szent hely, a templom szinonimája: „Az Örökimádás felől harangszó szállt a háztetők fölött”; a hajós, mint a költő-szerep megszemélyesítésére használt kép: „hajós a tengeren”, egy másik versben: „Most már tudom, mindig is ezen álltam, egy hajó padlatán... / Mindig volt egy titkos vitorlám...”; és mi szólal meg Chopin b-moll szonátájának negyedik tételében? „létentúli hullámveréssel / a Titokzatos Tenger”. Történelmi korszakokra, históriai eseményekre hivatkoztunk az imént, s ezzel azt is jeleztük, hogy a költő hite, kereszténysége élete folyamán más-más történeti szituációba kerül, s ezekben az eltérő helyzetekben az istenkeresés törekvéseit szükségképpen eltérő módon éli meg és fejezi ki verseiben. Rónay költészetében van valamiféle konstans, állandó elem, és van benne valamiféle elmozduló, változó, módosuló elem. Első önálló verseskötetei a harmincas évek elején jelennel meg (A tulipánok elhervadtak, 1931; Híd, 1932), azután tanulmányok, regények, versfordítások következnek, s új verseskönyve majd csak 1942-ben lát napvilágot (Te mondj el engem). A korai versek fő jellemzője a gazdag zeneiség, a ritmikusság; jellegzetes műfaja a dal, az ének, a kantáta. A versforma szabályait, a kifejezés tisztaságát, a nyelvi megformálás pontosságát mélyen tiszteli. E tekintetben példaképének Hölderlint tekinti, fordítja is, verset is ír hozzá: „Formát! Verd az anyag makacs / tömbjét új idomok közé! Mit ér / lázad lángja, ha nem ragyog / metsző fénnyel, akár csillag?” A magyar költők közül mindenekelőtt Berzsenyi és Új Hevesi Napló 33
