Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 1-6. szám (1999)
1999 / 5. szám - VERS, PRÓZA - T. Ágoston László: Kényszervágás
két. Volt ugyan egy szövetkezeti mészáros, de az csak akkor nyitotta ki a boltot, ha felfúvódott egy tehén, vagy egy birka eltörte a lábát. A télen vágtunk disznót, de fele zsírját be kellett szolgáltatni, meg amíg benne tartott, mindig hús volt ebédre. Aztán meg bármekkora is az a disznó, csak négy csülke van...- Honnan vegyek, ha nincs? - ráncolta össze a homlokát apám. - Se az Imre, se a Horváth, mind becsuktak!- Attól még ehetnénk, mert a háború alatt is ettünk... Akkor meg én...- Maga volt a gazda, tudom.- Az is, de nem csak az. Ha nem volt búzám, azért dolgoztam. Ha nem volt malacom, azt kértem a parasztoktól. Ha rám hallgatsz... Hamarosan abbahagyta a biciklizést, és újra jókedvűen röpködtek a visító forgács- nyelvek a hosszúorrú ropánt meg a fütyülő formagyalu alól. Nagyapám elvállalta a munkát, megalkudott a kuncsafttal, a fia pedig dolgozott. Egyik nap csirke, a másikon birka került az asztalra, és még arra is jutott pénz, hogy esténként átugoijanak a szomszéd bögrecsárdába, az öreg Tabához kétszer két deci vörösborra. Egy nap titokzatos mosollyal lépett be nagyapám a műhelybe.- Van még abból a kétcolos foszniból, fiam?- Van még egy ajtóra való...- No, hát akkor takarítsd le a gyalupadot, és állj neki, itt a méret! - Gyűrött noteszt vett elő a farzsebéből, és apám elé dobta a gyalupadra. - Eladjuk malacért. Másnap este egy deszkával berakott parasztkocsi állt meg a kapu előtt. A bakról jól megtermett, pelyhedző állú legényke ugrott nagyapám mellé, és a kalapját megbillentve, fojtott hangon mondta:- Itt a süldő, mester úr, apám küldte!- Jól van, Pista, derék ember az apád. No meg te is... de nem látta valaki? - kérdezte suttogóra fogva a szót, és körülnézett a sötét utcán, pedig akkor már déli napsütésben is alig ismerte fel a szembejövőket.- Bízza azt rám, keresztapám! - szólt a fiú, és levette a saroglyát. - Hozzon két szál deszkát, meg nyissa ki az akol ajtaját, majd bevezetem!- Te vagy az iparos, édes fiam... csak meg ne nyikkanjon! - biztatta az öreg, és teleöntötte a vizespoharat tavalyi borral.- Egészségedre, fiam!- Egészségire, keresztapám! Sokáig töprengtem, miért szólítja nagyapámat keresztapámnak, de csak jóval később figyeltem föl arra, hogy ha egy fiatal a tiszteletét akarja kifejezni, mindig keresztapámnak vagy keresztanyámnak szólítja az idősebbet, még ha nem azon a vidéken született is. Ezért volt nagyapám a fél falu keresztapja, az összes férfi sógora vagy komája. A disznó hang nélkül besétált az ólba. Az új ajtót meg szalmával körülrakták, nehogy összeverődjön, aztán a két deres nekilódult a sötétségnek a kisvasúti tanyák felé. A nagy rézüstben apró buborékok törtek föl a víz tejére. Kitették a dagasztóteknőt a nyárikonyha közepére, és a finom habkövön meghúzták Molnár dédapám böllérkéseit. Vékony pengéjű kardkések voltak, némelyiken még a vércsatoma is látszott.- Aztán le tudod-e úgy szúrni, hogy ne ríjjon? - adta az öreg apám kezébe a kést.- Még nem próbáltam... eddig mindig a Fehér Pista csinálta... - szabadkozott. Új Hevesi Napló 29
