Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 1-6. szám (1999)
1999 / 5. szám - VERS, PRÓZA - T. Ágoston László: Kényszervágás
- Anyámasszony katonája vagy! - dörrent nagyapám hangja. - Nem is tudom, mit csinált volna öregapád, ha tizenkét ilyen gyámoltalan kölyökkel áldja meg az a mennybéli Úristen... A széleshátú ácsszekerce ott feküdt az ajtó előtt, kifelé menet majdnem elbukott benne.- Ezzel csapom fejbe, mint a marhát a mészárosok - csillant föl apám szeme.- Végre, hogy valami neked is eszedbe jutott!... A malac nagyon kezes volt. Ha megvakargatták a hátát, kutyamódra dörgölőzött az ember lábához, és magasra emelte kunkori, kese farkát. Amikor a lámpával beléptek az ólba, gyanútlanul röfögött rájuk, és bandzsán pislogott a szokatlan fényben.- No, üsd le gyorsan és engedjük ki a vérét! Apám csak nézegette a mangalicát, megvakargatta a füle tövét, és játékosan rárö- fögött. A malac meg vissza.- Igyekezz már, ne totojázz vele! - sürgette az apja. Elszántan felemelte a szekercét, aztán lassan, mintha villámcsapás érte volna, visszahanyatlott a karja.- Apuska, én... én nem tudom megtenni, nincs szívem hozzá...- O, hogy az a...! - fogta el az öreget a pulykaméreg. Földhöz vágta a tálat, amiben a malac vérét akarták fölfogni, aztán elvette tőle a szekercét, és az állat feje után tapogatott. Az első ütés rosszul sikerült, a malac visítva menekült előlük. Körbe-körbe szaladgált a rémülettől, s mire elnémították, alig maradt fölfogni való vére. Sietve bevonszolták a nyárikonyhába, ahol felhőket pipálva várta a forrázóvíz. Többször átforgatták a teknőben, és kanállal tépték a szőrét. Éppen végeztek a bontással, amikor váratlan látogató érkezett. Magas, vékony rendőr. Jól állt rajta az egyenruha.- Mégiscsak jól hallottam, hogy itt visított a disznó! - mondta köszönés helyett.- Muszáj volt, őrmester úr, eltörte a lábát... - nézett föl nagyapám.- Szóval kényszervágás?!- Az hát, édes fiam. Úgy összetörte ez magát, hogy rossz volt még ránézni is szerencsétlenre.- Jól van, pakolják össze, majd holnap kimérjük a hentesnél! Az öreg csavarintott egyet furfangos eszén, kacsintott, hogy csak csinálják tovább, és valami agyafúrt ötlettel elcsalta a rendőrt. Talán egy jó óra is eltelt, mire borvirágos hangulatban visszatértek.- Úgy nézzétek meg ezt az embert, hogy az apjával együtt szenvedtünk Doberdónál. Derék legény, apja fia! - megveregette a fiatal férfi vállát, és mintha csak azt mondaná, hogy süt a nap, odaszólt nagyanyámnak:- Csomagold be az egyik hátsó sonkát, Juliskám! A rendőr valami köszönésfélét hebegett, aztán sután tisztelgett. - Isten áldja, keresztapám meg keresztanyám! Amikor az őrmester után becsukódott az ajtó, apám kérdőn nézett az öregre, hiszen mindenki tudta, hogy az első világháborúban orosz fogságban volt, sohase járt Doberdó környékén.- Mit nézel, te kétbalkezes? - mosolyodott el hamiskásan. - Holnap még csinálsz neki egy villanyóraszekrényt...- Honnan ismeri ezt a rendőrt, apuska?- Ejnye, hát nem hallottad? Úgy köszönt el, hogy Isten áldja, keresztapám! 30 IX. évfolyam 5. szám - 1999 május
