Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 1-6. szám (1999)
1999 / 4. szám - SZÍNHÁZ, ZENE - Példázat az alakoskodás kiskátéjához
}0éfi>á5crf; a3 afaRosRoöás RísRátéjal)03 Moli*re Fösvénye az egri Gárdonyi Géza Színházban Tegye e szívére a kezét az, aki életében legalább egyszer nem próbálta még az alakoskodást. Különösen manapság! Legyen az álláskeresés, vagy csak egy szimpla szerződéses ügy, bizony megalkuvásokra kényszerülünk. Nem úgy, vagy nem egészen úgy, nem egészen azt mondjuk, amire gondolunk. Miként az egri Fösvény-előadás Valérja (Baranyi Péter pergő és szellemes megformálásában). Ő addig viszi, hogy egyenesen könyvből hazudik. Zsebében mindig ott a menedzserlexikon, amely aztán gyakorlati útmutatással szolgál az éles helyzetekben. Például, hogy nem kell feltétlenül a gazdának (főnöknek) szemébe mondani az igazat. Sőt, hogy igazunkat sokkal inkább elérhetjük kompromisszumokkal, kerülő úton. Nem tudja ezt Jakab, a játék színteréül szolgáló udvarház fosvény urának, Harpagonnak szolgája (Sala Árpád lubickol a szerepben remekül), s bánja is, mert igazmondásának jutalmául ütésektől sistergő ülepét kell hűsítenie. Eliz, Harpagon lánya már egyenesen beleszületett a hazudozásba (Lehoczky Andrea játssza), s látszólag meg sem rendül, amikor atyja egy vénséges vén kérőhöz akarja adni. Látszólag egyetért az atyai döntéssel, ám annak háta mögött mindjárt akcióba kezd (Ebben a vonatkozási rendszerben teljesen elfogadott, hogy mindenki átveri a másikat, igyekszik túljárni annak az eszén). Marianna (e szerepben a szép Ráduly Katalin debütált) ugyancsak képmutatásra van kárhoztatva, hiszen ahelyett, hogy imádottja, Cléante (Nagy András) karjaiban találna menedéket, először látszólag belegyezik az érdekházasságba Harpagonnal. A víg kedélyű, csavaros eszű házasságszerzőnő, Fruzsina (Bessenyei Zsófia tűzrőlpattant, jó ritmusú szerepformálásban) egyenesen üzletet alapít a képmutatásra. Kinek-kinek megpróbálja eltalálni a szája ízét, s aztán, ha az érdekek találkoznak, nyélbe üthető az üzlet is. E körbe tartozik a pénzközvetítő Simon is (Réti Árpád epizódszerepben való remeklése), akinek ezúttal nem üt be az üzlet, s kénytelen hanyatt-homlok menekülésre fogni a dolog (Izgalmában alig találja a kijáratot). No és itt van Fecske, a Fösvény szolgája (Tűzkő Sándor „eltalált szerepmodorában”), ő már aztán igazán tudja, hogyan kell mást tenni és mást mondani, hiszen az érdek- házasságba kényszerített fiatal szerelmesek, no meg az önmaga jól felfogott érdekében is ellopja gazdája, a Fösvény kincsesládikáját. Ennyi ármány között szinte úgy látszik, az egyetlen őszinte figura a főhős Harpagon, aki semmi mást nem csinál, csak ül az aranyán. Hiszen ő bizonyosan tudja, hogy ezt a világot a pénz élteti, s ha az nincs, csak foroghat kétségbeesetten az ember élete mókuskerekében, valahogy úgy, mint ahogyan a szinpad forog Harpagon nagymonológja közben. Aki már átélte a pénztelenséget e pénz-vezérelte világban (s ugye, nem kevesen vagyunk ilyenek), az bizony együtt érez a főhőssel. Mert amellett, hogy kinevetjük, egy kicsit meg is értjük (Blaskó Balázs Harpagon-alakításában is ez a kettősség mutatkozik meg: az általa ábrázolt figura egyszerre szánandó és nevetséges. Színészi eszköztárának, emberi kvalitásainak legjavát mutatja meg ebben a szerepben, amelyre bizonyosan régóta vágyott, s amely bizonyosan régóta vágyakozott őrá. A gondosan elvégzett dramaturgiai munka (Tarján Tamás), a most is remekül működő díszlet (Székely László m.v. érdeme) a jól eltalált jelmezek (Harák Judit tervei Új Hevesi Napló 69
