Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 1-6. szám (1999)
1999 / 4. szám - SZÍNHÁZ, ZENE - Jámbor Ildikó: Negyven év Thália szolgálatában
utóbbit választottam. Nem bántam meg; Nádasdy Kálmán osztályába jártam, remek évfolyamba. A hatvanas évek végén európai és hazai viszonylatban is nagy felfutása volt a színházművészetnek. Mivel ösztöndíjas voltam, friss diplomával visszakerültem a Felvidékre 1968-ban.- Ez a dátum sorsfordító volt. S ha jól sejtem, belekeveredett a politikába.- Az iljúsági mozgalom élére álltam, a már akkor tevékenykedő Duray Miklóssal együtt. A sorsom mindig találkozott a politikával, de azt is meg kell mondanom, mindig ráfizettem...- Szakmailag viszont sikeresen indult...- A vizsgarendezésemet Shakespeare Rómeó és Júliáját (a szintén felvidéki évfolyamtársaimmal, Thirring Violával és Gálán Gézával a főszerepben), s Háy Gyula Isten, császár, paraszt című darabját jól fogadták, a szakma is, a közönség is. Elindítottak a pályán. Ezután jött a kassai Thália, majd a komáromi Jókai Színház megszervezése...- Erről tények, könyvek tanúskodnak...- Aztán egyszer csak elfogyott körülöttem a levegő. Nehéz lenne most részletezni. Még a szakszervezetből is kizártak. Jobbnak láttam, ha áttelepülök Magyarországra. Miskolcon kaptam két éves szerződést 1976-78-ban.- Ez abban az időszakban lehetett éppen, amikor Miskolcnak és Egernek közös színháza volt.- Való igaz, akkor jártam itt, Egerben először, s mondtam is a színház gazdasági igazgatójának: Na, látod, itt lehetne színházat csinálni! Miskolcon rendeztem Musset Lorenzaccióját, egy Bertha Bulcsú-darabot, vagy Schwajda György Segítség című tragiko- bohózatát. Azt mondhatni, főképp a látványvilága miatt „testidegen” volt ez akkoriban. A lengyel, a „cseh iskola”, amin én nevelődtem, a díszletben a szimbolikus, térképző elemeket részesíti előnyben, ezért lehet érdekes, vonzó. Mindenesetre sikert hoztak ezek a rendezések a közönség és a szakma előtt is.- Milyen benyomások érték ezt követően a kecskeméti színház főrendezőjeként?- Jó korszak volt olyan segítőtársakkal, mint Száraz György, Tatján Tamás. Sikerült megteremtenem a kísérletezésre a kamaraszínházat. A stúdióban kortárs szerzők darabjait mutattuk be, Tolnai Ottót, Gyurkovicsot, Ördögh Szilvesztert. Ha Egerben megújul a színház az új stúdióban, valami ilyesmiről álmodom. Aztán Kecskeméten rendeztem a Rozewicz Fehér házasságát, s bemutattam Károlyi Mihály Ravielsky című darabját (ez is 1919-ről szólt. Persze, politikai párhuzamokkal). A bemutatón megjelent Rajk Lászlóné is. Egyszóval az akkori kultúrpolitika nem nézte jó szemmel. Elszabadult Aczél felől a pokol! így kerültem vissza Budapestre a Népszínház kamaraszínházába, majd a rendszerváltás idején visszahívtak Kassára és Komáromba. Szép évek voltak, álmomban sem gondoltam, hogy a két ország kormánya majd egymásnak feszülhet, mint az történt Bős-Nagymaros ügyében. Ma már megint rendeződni látszik a viszony. Ott önállósítottam a két társulatot, Komáromban Bástya Színház néven nyári teátrumot szerveztünk. Egy csomó fiatalt sikerült a színházhoz csábítani.- Aztán jött Egerbe, s megint szervez, átalakít, felújít. Hogyan foglalná össze az egri három esztendőt?- Számomra a legnehezebb küzdelem volt a sikerért, az egységes társulatért, az újra elfogadtatásért. Hozzáedződtem, lassan. Gáli László egy széles skálájú színházat álmodott, nekem szűkebbre kell vennem az álmaimat, de igyekszem megtartani és valóra váltani azokat.- Mi változott meg Önben ez alatt a színházért áldozott 40 év alatt?- Semmi. Az akamokságom, a lelkesedésem, a bátorságom ugyanaz. Talán a harci helyzetekben több bölcsességet tanúsítok, mint annak előtte. Habár van, amikor nem a bölcsesség segít! 68 IX. évfolyam 4. szám - 1999 április
