Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 1-6. szám (1999)
1999 / 4. szám - KÖZÉLET - Cserniczky Dénes: Édesapán II.
Gserniczky Dénes Igen, legenda volt. Már fiatalon. Olyan fiatalon, hogy a harmincas évek közepén ő volt az ország legfiatalabb főjegyzője. Nem semmi - mondanák a pestiek. Hát nem az. Kivirágzott keze alatt a falu. A szó legszorosabb értelmében, mert mindenütt virág került az ablakokba. Tudják, micsoda változás ez? Nézzék meg az osztrák falvakat! Más lett a falu hangulata, közérzete. Természetesen itt is, Szilvásváradon megalakult a könyvtár, a „Hangya” szövetkezet (gazdabolt), és a futballcsapat. És anyagilag óriási fellendülést hozott a falunak a nyaraltatás. Történt pedig, hogy országos jegyzőülést hívtak egybe a Parlamentbe. Édesapám, mint az ország legfiatalabb főjegyzője két feladatot, helyesebben két privilégiumot kapott. Az egyik: ő vezette a közgyűlés jegyzőkönyvét, a másik pedig felszólalhatott. A magyar Parlamentben. Hát ez se semmi. Ő pedig felállt a pulpitusra és ilyeneket mondott: a falu népe szegény, a szegénység minden velejárójával: rossz lakásviszonyok, betegségek, nem megfelelő táplálkozás, rossz ruházkodás. A szegénység alapforrása, hogy nincs elegendő földterülete, nem tud intenzíven, nem tud nyereségesen gazdálkodni. Tehát FEL KELL OSZTANI A NAGYBIRTOKOKAT! Mindez a harmincas évek közepén hangzott el egy fiatalember szájából a magyar parlamentben.- Fiam- mondta nekem évekkel később -, én akkor hónapokig nyugtalanul aludtam, mert arra számítottam, hogy ennek kellemetlen következménye lesz. De hála Istennek, nem lett. Szokása volt, mivel jó humorú ember volt, hogy a faluban történteket mindig elmesélte. Hadd idézzek egy párat közülük: Láttam, mert mindenhol ott lábatlankodtam, hogy esküvőkor a hivatalos szertartás alatt kiteszi az óráját az íróasztalra.- Azért - mesélte -, mert előfordult, hogy azt mondta egyszer egy atyafi:- Nem jáija ez, főjegyző úr, hogy a Kovács Pestáék esküvőjén 20 percet beszélt, a mienken meg csak 12-t.- Igaza van. Ezentúl minden esküvőn egyforma hosszú beszéd lesz. A falu bírója Bak János volt. Abban az időben az a furcsa helyzet állt elő, hogy a törvények értelmében a bíró volt a falu első embere. Legendás nagy bajusza volt. Olyan „csákány” bajusz. Áldott jó ember volt, de egyszer mégis összekülönbözött a falu református papjával. Megmakacsolta magát Bak János, hónapokig nem ment templomba. Édesapám mondogatta neki:- János, János, nem jó ez sehogy sem. Maga a falu bírája. Mit szól a falu. Meg hát a Jóisten se nézi jó szemmel. Addig, addig, míg Bak János beadta a derekát. Elment a templomba. Nagy sugdolózás:- Itt van Bak János. O méltósággal leül a helyére. Jött az úrvacsora. János is kiáll. Veszi a kenyeret. Utána a tiszteletes úr nyújtja a kelyhet a borral. János fogja és issza, issza és issza. A tiszte - letes úr finoman megérinti a kaiját:- Sok lesz, János. Bíró uram megtörli a bajuszát: II. 56 IX. évfolyam 4. szám - 1999 április
