Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 1-6. szám (1999)
1999 / 3. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Cs. Varga István: Templom- és eklézsiaépítő II.
értékelését is helyesbíti: „Nádasi Alfonz vezetésével - miképpen bizonyítsam? - kiváló előadásokat produkált. ” Alfonz atya Kadosa Árpádnak levélben válaszolta: „Ami Örkényt illeti, kíváncsi lennék, ki volt az a szamár közülünk, aki annak a nagy eseménynek csak félmondatát referálta neki. Kérlek, egy ismerősöm olvasta, aki elmondta nekem. Elmondtam az egész történetet. Továbbadta Örkénynek, aki egészen fellelkesedett az igaz hír hallatára. Szeretett volna megismerkedni velem. Megbeszéltük a találkozót. De addigra már ravatalon volt. ...Ami a dalokat illeti: bármelyik értékes népdalt ajánlotta valamelyikünk, meghangszereltük és elénekeltük. ...De limonádét soha! Értéktelent soha!” Örkény levélben kérte Kadosa Árpádot, járuljon hozzá, hogy a vele levélben megosztott tapasztalatait felhasználja majd a Lágerek népe soron következő kiadásakor. Sajnos, erre a korrekcióra az író halála miatt már nem kerülhetett sor. Revelációerejű nekrológ jelent meg Nádasi Alfonzról a Magyar Nemzetben (1997. október 31.) Ebből megtudhatjuk, Alfonz atya a doni áttörés után súlyos műtéteknél asz- szisztált, majd pedig üszkösödő végtagokat amputált, a brianszki erdőben pedig bajtársaival együtt aknát szedett. Az uszmanyi táborban fogolytársával, Rajk Endrével együtt kockázatos vállalkozást hajtott végre: „1945 novemberében Rajk László a táborban rálelt legifjabb testvéröccsére, akinek mielőbbi hazaszállítását kérte. ...a tábor szovjet parancsnoka a magyar kérést teljesítette. Nádasi Alfonz az összes, a táborban még fellelhető el nem ‘zabrált’ cigarettapapírt összeszedte, és négy éjszakán át lejegyezte a táborlakók teljes névsorát. Itthon a sajtó publikálta a fogolynévsort. Ezzel nem maradhatott többé rejtve 3000 fogoly tiszt neve és holléte. így a szovjet típusú 'elitirtás' helyett a '47-es választások kampány fogásaként az uszmanyi tábor lakói voltak az 'orosz jószívűségnek' első hazaszállítottjai”. Templom' és eKlejsíaépítő Czine Mihálytól szinte minden előadásán hallottam a „ templomépítő magyar irodalomról”. Németh Lászlót rendre „templomépítő géniusznak” nevezte. Németh László legfőbb példaadójától, Ady Endrétől örökölte a tragikus sorsérzést és a szembesülés etikai imperatívuszát. „A szétszóródás előtt” költője úgy látta: „...még a Templomot sem építettük föl. ” Ebben a kérdésben Kányádi Sándor szelíden vitatkozik nagy elődjével. Szerinte irodalmunkban, főképpen líránkban felépült, és újulva folyton tovább épül költészetünk virtuális temploma. Janus Pannonius emelte poézisünk latin kápolnáját. Balassi reneszánsz élet- és szépségvággyal az elérhetetlen tökéletességet keresve, végvárak köveiből a virtuális reneszánsz templom alapjait rakta le. Zrínyi barokk pompával nemzetünk tragikus sorsát örökítette meg monumentális freskókon, a helytállás és megváltás esélyét tárta fel fenséges képsorokban. Pázmány ebben a katedrálisban csodálatos stílusban hirdette igéit. Berzsenyi mélyzengésű orgonát teremtett bele, Kölcsey és Vörösmarty erről a szószékről a haza és haladás igéit, az emelkedő nemzet reményét hirdette maradandó szépséggel. Petőfi szélesre tárta a templom kapuit, hogy oda bárki mezítláb is beléphessen. Arany a fohajó és a kereszthajó fölé kupolát épített poézisre csodálatosan alkalmas nyelvünkből. Vajda, Ady, Babits, Kosztolányi, József Attila, Szabó Lőrinc, Radnóti, Weöres, Pilinszky, Nemes Nagy Ágnes, Nagy László, Csoóri és társaik fenséges katedrálissá építették ezt a csodálatos virtuális monumentumot. Új Hevesi Napló 41
