Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 1-6. szám (1999)
1999 / 2. szám - KÖZÉLET - Murawski Magdolna: Együtt vagy külön?
Iliurawski Magdolna €g^>ütt vág? Rufern? A huszadik század két utolsó évtizede különös változásokat hozott az emberiség történetében: az addig nagyobb népközösségekbe, uniókba, szövetségekbe kényszerített kis népek egyszerre csak feleszmélkedtek és sorra-rendre lerázták magukról az immáron kényelmetlené vált kötelékeket. Hogy ez a változás pontosan minek köszönhető, az egy külön tanulmányt érdemelne, lényeg az, hogy az ezredvég az elszakadás jegyében érte az emberiséget. A Szovjetunió széthullása, a jugoszláv háború, A Pó-síkság népeinek, valamint a kanadai franciáknak elszakadási igénye mintha egyszerre jelentkezett volna. Minden kis népnek eszébe jutott minden megaláztatása, elnyomatása, és egyetlen dologra kezdett koncentrálni: hogyan tehetné véglegesen szabaddá magát? Mindnyájan szabadnak születtünk Isten kegyelméből. Minden szabadság elleni cselekedet halálos vétek. Aki a népek önrendelkezési jogát elvitatja, az önmaga fölött ítélkezik. Ha nem adjuk meg másoknak az önálló lét jogát, mi magunk sem érdemeljük meg azt. Az emberiség történetének gyászos fejezetei mindig szánalmasan ugyanarról szólnak: az egyik nép, különbnek vélvén magát, mások fölébe igyekszik kerekedni, és ezt a szándékát a legvéresebb háborúk árán is véghez viszi. Amíg a kocka nem fordul, és végül ő maga is a vesztesek közé nem kerül. A kép nem lenne teljes, ha meg nem említenénk az ugyanabban az időben a másik oldalról fellépő, ellentétes szándékú igényt: a korábban szétzilált nagyhatalmak, birodalmuk tagjait (és anyagi javait) sokáig nélkülözvén, most ismét igényt tartanak egy egységes államszövetségre, újraegyesítési szándékkal lépnek fel, és erről másokat is igyekeznek meggyőzni. Ezen szándékot fejezi ki az Európa Unió létrehozásának igénye, melyről ugyan tudnunk kell, hogy eredetileg a két nagyhatalom, a Szovjetunió fenyegető közelségének árnyékában született meg, míg a nyugati partok felől egyre özönlött Európába az amerikai bóvli, akkor még úgy tűnt, feltartóztathatatlanul. Kinek van igaza? Vajon együtt vagy külön erősebbek a népek? S vajon fontos-e, hogy ki az erősebb? Sokféle szemlélet ütközik nap mint nap, ha erre kerül a szó. A legtöbb nézet fogyatékosságára az vall legbeszédesebben, hogy a vitatkozó felek, mindig egyéni szimpátia vagy ellenszenv alapján ítélkeznek, megfeledkezve arról, hogy igazságosak csak akkor lehetünk, ha mindenkinek egyaránt mérünk. Ha az egyik népnek megengedem azt, hogy függetlenné váljon, a másiknak milyen alapon tilthatnám meg ugyanazt? Két szembeszökő nemzetközi ellentmondás tátong manapság az emberiség legújabb kori történelmi viharaiban: az első az Öböl-háború különös visszavonulási akciója volt, nem is olyan régen. Egy szuperhatalom háborút indított az illegálisan vegyi fegyvereket gyártó iraki diktátor ellen, akivel valószínűleg nem túl sokan szimpatizálnak a világban. Mini-birodalmában egyetlen nép volt, mely szembe mert szegülni vele: a kurdok. A kurtán- fúrcsán befejezett háború tragikus fináléja az lett, hogy az addig velük szövetségesként viselkedő amerikai külpolitika hirtelen kinyilatkoztatja, ők valójában nem is támogatják a kurdok függetlenségét, és szívesebben vennék, ha Szaddam Husszein maradna a helyén. Husszein maradt, a kurdokat felkoncolták, a világ közvéleménye értetlenül és szájtátva bámult. Ezt is lehet? Valami ehhez hasonló történt a délszláv háború remélhetőleg immáron fináléját jelentő koszovói véres harcok kapcsán. Amerika a NATO-csapatok égisze alatt bevonult a volt Jugoszláviába, hogy támogassa a szerb agresszió áldozataivá lett népek függetlenségi Új Hevesi Napló 73