Új Hevesi Napló, 8. évfolyam (1998)

1998 / 2. szám - VERS, PRÓZA - Fridél Lajos: Bükkaljai ösvényeken

Ez egy varázslat! Egy gyógyíthatatlan, csillapíthatatlan, örökös, őrületes vágyakozás.

**

A rákásztól kis völgy peremén ücsörgők, háromlábú vadászszékemen. A völgy vagy háromszáz méter széles, ám mi mégis csak gödörnek hívjuk. Aljában kefesürű akácos sötétlik, a végében dagonya. Oldalait formás borókák és vadrózsabokrok tarkítják. A nap még besüt a völgybe, ám az árnyékok már igencsak megnyúltak.

A most még kopár akácos felém eső oldalának egyik szélső fáján szerelmes vadgalamb burukkol kitartóan. A külső oldalon meg egy egerészölyv üldögél mozdulatlanul egy hosszú, száraz ágon. Mély, rekedt károgással egy szürke varjú érkezik. A szomszéd fáról kiabál át az ölyvnek. Az meg, mintha nem is hallaná, rá se hederít. Arra sem fordul. A szürke még odakárrint egyet, majd elunva az egészet, mérgesen lendül a levegőbe.

Egy perc múlva az ölyv is elsiklik némán.

Cserebogarak zúgnak mindenfelé.

Nem is olyan régen - puha csendű téli reggelen - még vaddisznót hajtottunk itt a ropogó hóban.

Ma meg őzbakot várok.

Önfeledten gyönyörködöm a kora májusi tavasz milliónyi szépségében.

Cserreg a szarka a rendbehozott fészke körül, dürrög a fácánkakas a friss kelés szélén, a róka meg már délután elindul, hogy kicsinyeinek friss vacsorát szerezzen.

Döngicsélnek a méhecskék, pockok futkosnak sebesen. Bogarak bóklásznak, a tavalyi száraz fűszálakon, fenn a magasban meg pacsirta fújja harsány énekét, boldog szerelemmel.

Apró, tarka virág virít százezerszám.

Friss illatú az alkonyi szellő. **

**

Öz jelenik meg a túlsó oldalon. Mozdulatlanul áll, figyel, majd csipegetni kezd.

Lefelé indul, lassan ballag, legelget. Tekintget jobbra-balra.

Remeg a távcső a kezemben, ezért amikor egy bokor takarásához ér, székemről óvatosan a földre csúszom, s a térdeimen megtámasztom könyökömet. A bokor mögül csak a feje látszik. Engem figyel. Észrevette tán mozgásomat? Nem mozdul percekig.

Majd kilép a bokorból, lecsippent egy levelet, és indul tovább. Felém.

Most ugrik át - kecses mozdulattal - a völgy alján. Távcsövezem a fejét. Furcsa púpocskát látok az egyik szeme fölött. Jobban szemügyre veszem. A homloka bal oldalán mutatóujjnyi hosszú, még barkás, kis agancsnyárs éktelenkedik.

Szürkül. A távcsővel már jól érzékelhetően tisztább a kép, mint szabad szemmel.

6

VIII. évfolyam 2. szám - 1998. április