Új Hevesi Napló, 8. évfolyam (1998)
1998 / Különszám - Murawski Magdolna: Legnagyobb nemzeti ünnepünk a ma emberének emlékezetében
Wurawski Iflagdolm ' i/sez ma emáeréneá Tisztelet az ősök emlékének. Tisztelet mindazoknak, akik életüket áldozták azért, hogy az utánuk jövő nemzedékek emberhez méltóbb körülmények között élhessenek. A szeretet és a hála virágai sohasem elegendők, hogy évente két ünnepen emléküknek áldozzunk. Nagyven- nyolc emléke mindennapjaink eleven része kell hogy legyen, azon eszméknek, melyekért a 150 év előtti elődeink harcaikat vívták, alapelvként, mindörökre megértett tanulságként bennünk kell élniük. A hibákat, melyeket őseink elkövettek, nekünk már nem szabad újra és újra ismételnünk. Ha mégis megtennénk, nem leszünk méltók legszebb nemzeti ünnepünk megünnepléséhez, elődeink óriási emberáldozata hiábavaló volt. Mindennapos, komoly önvizsgálat szükséges hozzá, hogy ennek jelentősége ne hunyjon ki bennünk, a Nemzeti dal és a Tizenkét pont üzenete ne üres visszhangként kongjon lelkünk kiüresedett mélyében. A 150. évforduló éve lassan már letelik, és ez a kis kötet igen nehezen találta meg azokat a jótékony szándékú embereket, akiknek fontos volt a megjelenése. Valahogyan azért mégis összeállt az a kis szellemi szabadcsapat, mely a Tisztelt Olvasók elé tárja mindazokat az emlékeket, melyeket Eger és Heves megye népe valaha büszkén őrzött, mára azonban valahogyan elfelejtődtek. Jelen számunk feladata bemutatni ezeket, és a mai közönséget is emlékeztetni arra, hogy a hősök ma is köztünk élnek, s hogy nemzeti érzéseinket nem szégyellni kell, hanem büszkén magunkénak vallani, ahogyan ez Egerben mindig is természetes volt. Ma, mikor az idegen kultúrák invázióját éljük, naponta szembesülünk azzal, hogy el kell döntenünk, melyik utat választjuk. De vajon csak mai jelenség ez? Elődeinknek nem kellett megvívniuk ugyanezt a harcot? S vajon nem nekik volt nehezebb a döntés... kényuralom, üldöztetés, börtön- és halálbüntetés veszélyeinek kitéve?! A sokcsillagos lobogó ugyan igen népszerűvé vált mára, terjesztői pedig igen speciális értékrendben gondolkodnak: akár alsónadrágként is viselhető, vagy zsebkendőnek használva bárki belefújhatja az orrát. Jelen sorok szerzője nem effajta népszerűséget szeretne a nemzeti trikolórnak, ellenkezőleg. Minden népnek vannak közismert szimbólumai, és ezeket nem véletlenül tartjuk tiszteletben. Ezért állunk fel, ha más népek himnuszát játsszák, és ezért nem illik gúnyolódnunk a mások által tisztelt jelképeken és egymás vallásán, nemzetiségén. Sajnos, külön meg kell azonban jegyezni azt is, mivel nem él a köztudatban, hogy ugyanezt joggal várhatnánk el másoktól mi is. Aki másokat nem tisztel, az elsősorban önmagát nem tiszteli, tehát nincs rendben önmagával és a világgal. A tiszteletet csak önmagának követelő, másokat viszont semmibe vevő ember útja hamarosan zsákutcába torkollik. Reális alapokon nyugvó identitástudat híján kétes illúziókban ringatja magát. Önmegvalósítás helyett önromboló, önpusztító életmódot folytat, s bár másokat akar megsemmisíteni, mégis önnön erejét, energiáit éli fel, mig végül el nem pusztul. Az 1848-as forradalom és szabadságharc emléke nemcsak azért olyan szívet melengetőén szép és emberközeli, mert bennünket is ebben a szellemben neveltek, hanem mert a jelenkor és a közelmúlt minden hitványsága ellenére is biztató példát nyújt azoknak, akikben nem a pénz imádata, azaz a sátáni értékrend uralkodik. Amikor katonát és katonai segítséget kémek tőlünk, azonnal eszünkbe kell jussanak a Tizenkét pont tiltakozó szavai: „A katonaság esküdjék meg az alkotmányra, magyar katonáinkat ne vigyék külföldre, a kül(Wi Új Hevesi Napló 3
