Új Hevesi Napló, 8. évfolyam (1998)
1998 / 4. szám - KÖNYVSZEMLE - Cs. Varga István: Máter Juhász könyvének margójára
A falhoz támasztottak közül valaki elmozdulhatott, mert a felvigyázó elüvöltötte magát:- Nem mozogni! Homlok a falhoz! És kuss! Ismét csend lett és hűvösség. A hármas emeletéről az összevert megnevelteket a pufajkások kísérték-húzták le a lépcsőfeljáróhoz farral állított ponyvás teherautóhoz, melyre gumibottal segítették fel őket. A rendőrségen a fogadás olyan „szegénylegényes” volt. Az autóról leszédelgőket egy sorfal üdvözölte, melyből az ajtóig gumibot-ütések záporoztak a fejüket védő, ugyancsak gyorsan lépkedő áldozatokra. Itt, a falat támasztva kellett rájönnie, hogy az egész tortúra alatt még a nevét sem kérdezték meg, azt sem tudták, hogy kicsoda és miért van itt. Csak őrjöngve, egymást is hergelve élték ki hatalmukat a kiszolgáltatottakon. Már mindene fájt, alig tudta állva tartani magát, amikor már a várakozás második órájában jártak. Néhány pisszegő üzenetet kapott jobboldali harmadik szomszédjától:- Rólam nem tudsz semmit, én sem rólad! Rendben?- Rendben - suttogta vissza. Majd a másik fontos üzenet.- F. Alajos, a Diákparlament elnöke disszidált, már biztos helyen van, róla lehet beszélni! Vagyis vele ki lehet elégíteni a vallatok kíváncsiságát. Végre karonfogták és kísérték az egyik szobába. Leültették. Egy kihallgató és egy villogó szemű gépírónő ültek vele szemben. A személyi adatokat vették fel, amikor belépett egy túlterheléstől kimelegedett, zakónélküli, tokás-szemüveges fő-fotiszt és hozzálépett:- Aztán beszélni, kisfiú, mert ismét jön a dádá! - mondta, belemarkolva hajába és maga felé fordítva arcát. A főnöki megnyilvánulás különösen a rajongó gépelőnek tetszett, aki hangosan felvihogott. A túlsúlyos főtiszt ment tovább szellemeskedni más szobákba. A kihallgató nyomozó már nagyon fáradt és fásult lehetett, mert néhány típuskérdés után (hol volt ekkor, akkor?, milyen tisztséget viselt a Diákparlamentben?) aláíratta vele a jegyzőkönyvet és már kérte is a lekísérő őrt. Az alagsorba, a hatos zárkába kísérték. Már jócskán éjszaka volt, amikor egy pokróccal belökték a cellába. A 15-ös égő állandóan égett a cellákban, tehát félhomályban láthatta, hogy hatan vannak benn. Szótlanul fogadták, de meleg kézszorítással, közben az ajtónak háttal állók ujjúkat a szájukra zárva jelezték, hogy ne beszéljen semmit, mert figyelnek a cirklin. Megszokva a félhomályt, vizsgálva az arcokat, csak egy ismerőst talált, aki őt rögtön felismerte. A „Spanyolt”, a diósgyőri munkásfiút az egyetemi nagygyűlésen ismerte meg. A diákot csaknem egy hétig egy idős pálházai szőlősgazda és a Spanyol ápolták. Amikor becsapódott mögötte az ajtó, már alig állt a lábán és minden testrésze dagadt. Háta, a társak szerint, másnap teljesen fekete lett, csak hason tudott feküdni és aludt, amennyit csak lehetett. A hatodik napon szólították. Felvitték egy szobába, ahol az apja várta teljesen összeroskadva. Egerből érkezett, egy levelezőlapon kapott értesítésre. Tíz perc beszélőt kapott. Az apát évfolyamtársai akkorra már tájékoztatták az eseményekről, és az egykori Új Hevesi Napló 61
