Új Hevesi Napló, 8. évfolyam (1998)
1998 / 4. szám - KÖNYVSZEMLE - Cs. Varga István: Máter Juhász könyvének margójára
Denn Oszkár Börtönélet 1957-58 (részlet) Az előzetes A miskolci BM Főosztály hosszú emeleti folyosóján, homlokukkal a falnak támasztva, hátrakulcsolt kézzel álltak egymás mellett a sötét februári estén az egyetemről (és máshonnan?) behozott letartóztatottak. A folyosóról nyíló szobákban folyt a kihallgató nagyüzem. Egyenként invitálták az „ellenforradalmárokat” a vallatószobákba. A diák homlokának szinte jólesett a bepárásodott fal hűvössége, a vakolat jellegzetes szaga és a pillanatnyi zavartalanság, mivel még láthatóan sokan voltak előtte jobbról is, balról is. A hűvösség belső lázát és izgalmát is mintha valamelyest csillapította volna, és az elmúlt órák eseményeinek higgadt végiggondolására ösztönözte. Az egész akkor kezdődött, amikor valakik az egyetem főépületének tetejére kitűztek egy hatalmas vörös zászlót, mely az erős szélben csaknem vízszintesen lobogott. Akkor már látta, hogy nagy baj lesz, ezt a forradalomról éppencsak „lebeszélt és visszacsalogatott”, de a szovjet tankok támadását és s a két diákhalottat nem feledő egyetemi ifjúság aligha emészti meg. Lett is válasz! A diákszállók ablakaiban megjelentek a kiakasztott piros-vörös ruhadarabok, sportmezek, nadrágok, sálak, lábasok, paprikás szalonnák és mindenféle piros színű tárgy és eszköz. Hiába volt a józanabbak figyelmeztetése, féktelen vidámsággal örültek a diákok a megtalált válasz-ötletnek, a vörös zászlós provokációra. Néhány óra múlva természetesen jött a hatalom válasza is. Ponyvázott teherautók serege érkezett, tömve pufajkás fegyveresekkel, akik katonai szervezettséggel megszállták az egyetemet és mindenkit a diákszállókba tereltek. A szobákat egyenként ellenőrizték, a hallgatókat az előadókba és éttermekbe vezényelték. Órákig tartott a vesztegzár és közben felolvastak többször is egy névsort, az erre jelentkezőket a tömegből kiemelték és más épületbe kísérték. A kisérők már civilruhás, kalapos nyomozó elvtársak voltak. A vidámság már elhalt, de volt félelem és szorongás. Vajon milyen neveket olvasnak? Az ő nevét is olvasták. Társai bökdösték, hogy ne jelentkezzen. Másodszorra már jelentkezett. Egy lódenkabátos fogta karon és az ötösből a hármas épületbe kísérte, nem sietve, nyugodt léptekkel. Már leszállt a köd, hideg februári este ígérkezett. A diák csak egy kék munkaköpenyt, s alatta egy melegítőt viselt. Az első emeletre kapta a kíséretet, ahol az előtérben észrevett egy nevetgélő diákcsoportot, melyen belül néhány ismerős arcot is felfedezett. Tíz-tizenketten lehettek, ők alakították meg az egyetemen az MSZMP ideiglenes diákszervezetét. A karját erősebben szorító nyomozó a hosszú folyosó közepén nyitott ki előtte egy ajtót, majd a szobába egyszerűen belökte és az ajtót azonnal becsukta. Harsogó röhej, szitkozódás és tömény pálinkabűz fogadta egy azonnali földreteperéssel. Azután már számolatlanul zuhantak rá a gumibotütlegek, célozatlan rúgások, okító káromkodások körítésében. Öten-hatan „kezelték” a proletárdiktatúra, a magyar nép és a munkásosztály nevében. Nem tudja, meddig tartott, de valakit ismét hoztak „nevelésre”, mert őt kihúzták egy másik szobába, ahol már ült-feküdt a padlón néhány elintézett előállított. Valahonnan vérzett is, mert a válla és köpenyének ceruzazsebe véres lett. Bal füle sérült meg a taposáskor, de a vérzés hamarosan elállt. 60 VIII. évfolyam 5. szám - 1998 október
