Új Hevesi Napló, 8. évfolyam (1998)
1998 / 4. szám - KÖNYVSZEMLE - Cs. Varga István: Máter Juhász könyvének margójára
TC C)^FoT oFo^T £&>e$ási, Trianon - magpar őjemntEl (Részlet a szerző Ki voltam ? c. önéletírásából) Az ország határain túl ekkor már tombolt a második világháború. Taktikázással egyelőre sikerült kívül maradnunk belőle, de fokról-fokra, lépésről-lépésre - eleinte alig észrevehetően, később egyre kétségbeejtőbb gyorsasággal - mi is sodródtunk feléje. Érdemes lesz talán egy pillanatra megállnunk, s számot vetnünk vele, micsoda felelősség terheli Magyarországot a későbbi eseményekért. Bizonyára nagy ennek a kérdésnek az irodalma, mi itt érthető okokból csak a keleti felfogást ismerjük, s ez egyértelműen elmarasztaló. Bizonyosra veszem, a nyugati történetírók egy része is pálcát tör felettünk, bár nem tartom valószínűtlennek, hogy a józanabb és tárgyilagosabb elmék nem egy mentséget találnak számunkra. Én a helyzetet így látom. Az első világháború után a győztes antant bosszúra lihegő vezetői - félretéve minden józan emberi előrelátást - a történelmi Magyarországot teljesen életképtelenné csonkitották. Levágták testéről azokat a részeket - északon, keleten csakúgy, mint délen -, amelyek gazdasági függetlenségét, sőt életben maradását tették volna lehetővé. Elszakítottak tőle három millió magyart, amely nem egyhelyütt összefüggő nagy tömbökben, más néppel alig vegyülve élt. Elvettek tőle olyan városokat, amelyek évszázadok óta a művelődés gócpontjai voltak, s amelyek az ott élő nemzetiség kulturális emelkedésének bölcsőiként is szerepeltek. Az ország nagy nehezen ocsúdott fel. Jó évtizedekbe került, amíg a levágott tagok nélkül is lassanként élni kezdett. Rendkívül nagy baj volt, hogy a nehéz idők nem neveltek ki nagy államférfiakat. Az egyetlen, akiben ilyen kvalitások voltak, Bethlen István gróf, csak külpolitikai téren vett olyan irányt, amelyhez később is görcsösen ragaszkodnunk kellett volna, a belpolitikában ő sem látta át, mi a tennivaló. A reformok elmaradtak, s a nyugati demokrácia és a magyar társadalmi tagozódás továbbra is élesen szemben állt egymással. Nyugat egykedvűen nézte vergődésünket, sőt, azzal, hogy az ún. kisantant megalakulását s felvirulását előmozdította, olyan hurkot vont nyakunk köré, aminek szorításával és lazításával kedve szerint packázhatott velünk. Németország, ha nem is hasonló mértékben, de saját levében főtt. Afrikai gyarmatát elvették, népfeleslegét nem volt hová telepítenie. Piaca nem volt, hová szorgalmas népe áruit vihette volna, így érthető, hogy a revans-eszme vált politikájának sarkpontjává. Hitler uralomra jutásával a szirénhangok megindultak Olaszország és Magyarország irányába, s ezeknek sem a magát kijátszottnak érző Olaszország, sem a Nyugaton süket fülekre találó Magyarország nem tudott ellent állni. Ostoba, a problémákat leegyszerűsítő katona került az ország élére Gömbös Gyula személyében, aki a talán még nála is ostobább másik katonával, Horthy Miklóssal a háta megett - akinek azonban magyar úri voltát nem lehetett elvitatni - megkezdte Magyarország Új Hevesi Napló 53
