Új Hevesi Napló, 8. évfolyam (1998)
1998 / 4. szám - KÖNYVSZEMLE - Cs. Varga István: Máter Juhász könyvének margójára
Mögeresztem, a szél sem ér nyomába. Petőfi költészetébe hetvenöt város, település, az Alföld, Hortobágy, Duna-Tisza köze, Felvidék, Erdély, Dunántúl, Kárpátalja szórta kincseit, talán csak a Dunakanyar és a Balaton szépségét hagyta számon kívül. Az évszakokat nem. A folyókat. Az erdőt sem. Remekmű ,A puszta télen”, különösen az a felejthetetlen betét, mely az alföldi festészet nyitánya, e sorokban nemcsak Petőfi összegezi lírai zsákmányát, Nagy István és Tornyai János látomásai kezdődnek: Leveles dohányát a béres leveszi A gerendáról, és a küszöbre teszi, Megvágja nagyjábul; S a csizmaszárábul Pipát húz ki, rátölt, és lomhán szipákol, S oda-odanéz: nem üres-e a jászol? Képzeletét mozdítja a Duna, Szamos, Túr, Dráva, a Tisza is. Emlékezetes, ahogy a folyó áradását az őrült fékezhetetlen indulatihoz hasonlítja a megszemélyesítés vulkanikus fokozásában, szinte a tűz szenvedélye zuhog a föltartózhatatlan víz sodró hullámaiban - önnön ellentéte - , a költemény különös részlete már jel előre Csontváry Mária-kútjának vízgyűjtő korsóihoz: Túlnan, vélem átellenben épen, Pór menyecske jött. Korsó kezében. Korsaját míg telemerítette, Rám nézett át: aztán ment sietve. Itt is, a Mű magaslati pontján emberré testesül a táj. Megihlette Petőfit az erdő is: Sötétzöld sátoros Erdőben járok. Kevély tölgyfák alatt Szerény virágok. A fákon madarak, Virágon méhek. Ott fönn csattognak, itt Lenn döngicsélnek. Tájszemléletet e ponton a bensőség pontosságát emeli az esztétikum magasságába, hiszen a madarak csattogását, a méhek döngicsélését nem észrevételezte együtt sem Beethoven a Pastorale szimfóniában, sem Paál László, sem Respighi, ez a kincs kizárólagosan Petőfi birtoka. A remekmű órája, amikor a barátság a táj együtthatóival válik nem felejthető képsorrá. Mindez a „Levél Arany Jánoshoz” c. költői episztolában válik látomássá a kedvesen incselkedő évődés, tréfálkozás után, amikor a szabadság eszméje a ló nem korlátozható vágtájában testesül. Ez a Petőfi szabadság-himnusz kozmikus méretűvé terebélyesül - azonos értékű Beethoven, Verdi, Rossini szabadság-kórusaival, a Teli Vilmos-nyitány fergeteges lódobajával, s a végén a „látkör nélküli tenger” mérete, intenzitása bejelenti Egry József művészetét: Szétszakad a horgony, fut gályám, elmarad a part, S ringat habkarján a látkör nélküli tenger, És míg az orkán zúg, s a felhők dörgenek, én a 46 VIII. évfolyam 5. szám - 1998 október
