Új Hevesi Napló, 8. évfolyam (1998)
1998 / 4. szám - KÖNYVSZEMLE - Cs. Varga István: Máter Juhász könyvének margójára
Lant idegébe kapok, s vad tűzzel zengi el ajkam Harsány himnuszodat, százszorszent égi szabadság! Az „Egri hangok” „Egri bércek jó borát” említi, tájban ízeket, zamatot, de mának szóló szigorú üzenetet is tartalmaz, pangás helyett tetteket kér minden honfitól örök időszerűséggel, 1998-ban is érvényesen, harmadik évezredet nyitó lendületet, értelmet, lelki tisztaságot veszekedés, terméketlen viták, harácsolás helyett tetteket: Elvirűlt már a magyarnak Tettvirágos tavasza! Hosszú gyáva tespedésben Pang, sínlődik e haza. Megjövend-e még az elszállt Kikelet? Lesz virány e régtől puszta Hon felett? Petőfi kérdőjele ma is kérdés, nem késhet új, friss tettekben méltó válaszunk. Elemeznünk kötelező Petőfi sorait: Magyar vagyok. Legszebb ország hazám Az öt világrész nagy területén. Egy kis világ maga. Természetesen nekünk, magyaroknak a legszebb, ahogy az észteknek Észtország, a skótoknak Skócia. Mégis, Petőfi megállapítása azért általános igazság, mert e hon, ahogy Arany János is sóhajtotta: „Isten maga telke”, hiszen a glóbusz egyik legváltozatosabb tája hegyekkel, folyókkal, síksággal, Hortobággyal, Balatonnal, Dunakanyarral, erdeivel; a mi országunk nemcsak lelkünk törvényei szerint szép, de tárgyilagosan, szinte természettudományos vizsgálat alapján is varázslatos, így Petőfi összegzése nem sérti, közelíti az igazságot. Petőfi költői értékrendjének állandósága és jellegzetessége abban mérhető le, hogy műveinek olvastán, hallatán az első benyomásunk is magától értetődő élmény, mely az elemzés során fölismeréssé deltásodik. Müvei kimeríthetetlenek, minden újabb találkozás verseivel új kincset, nem tudott értéket jelent számunkra. A „Szeptember végén” már az első találkozásnál nagy ajándékot jelent. Nincs vége azonban, csak kezdete az elragadtatásnak. Muzsikája belső hangzást kelt bennünk, echót, igen, ez a szerelem, mondja a vers olvastán ezer, százezer, millió ember. Tűnődve elágazásain, felfedezzük, hogy ez a mű négy évszak összessége. Nemcsak az idősík horizontális ívében, hanem a tér függőleges futamában, hiszen a kerti virágok tavasza, a zöldellő nyárfa már a tél közeledtére int a havas csúcsokon. Mindez a Kárpátok hegyláncain azonos órában, egyetlen látványban pillantható, mind a négy évszak virág, falomb, hó testesülésében. Petőfi ezt az összetett látványt azonban a lelkűiét belső tájára irányítja, ifjú tavaszi szívének nyári lobogása, márciusi kikelete, őszt idéző deres haja már a tél közeljövője. A múló, szivárgó idő. Megejtő a költő gyengédsége is, ahogy ölébe hívja Júliát. A harmadik versszak, ha felületesek vagyunk, szentimentálisnak tűnik. Nem az! Az özvegyi fátyolt még Monoron is az 1960-as években az asszonyok a fej fára tették; Petőfi nemcsak önnön érzelmét írja le, hanem a hűség és megrendülés tárgyban és mozdulatban kifejezett népszokását. Amikor Júliával a remekmű sebződésének idején együtt tartózkodtak Koltón, a költő kinézett az ablakon, s Új Hevesi Napló 47
