Új Hevesi Napló, 8. évfolyam (1998)
1998 / 4. szám - KÖNYVSZEMLE - Cs. Varga István: Máter Juhász könyvének margójára
Lássuk azonban az ellenérveket: a) Ha a „sem kevesebbet" vesszük, spontán jön a visszakérdezés: adekvát fordítás- e a „hajnalodom”, elismerést keltő költői leleménye mellett is? Aligha. A hajnal még nem azonos a reggellel, annak derengése nem mérhető a reggeli napfény élmény-intenzitásával. A vers mesteri elemzésével a műfordító így a saját fordítása ellen mond vádbeszédet. A „hajnalodik” szó ugyanis kevesebbet mond ennél: „reggel van”. Marad a mentség: a vers „lefordíthatatlan”. b) Ha megfeledkezünk a költő „szándékáról”, és magát a verset nézzük, nem kell- e vitába szállni a „sem több” kijelentéssel is? Hiszen már akkor is „több” ez a kétsoros a reggeli napsütés direkt tényénél, ha az elemzésben találóan kiemelt paradicsomi ősélmény rögzítését vesszük alapul (ami már bibliai utalás). S hogyan vonhatná ki magát ez a végsőkig tömörített vers a jelentések közismert többszólamúságának törvénye alól? Vajon nem attól lesz maradandóan nagy vers, hogy a primer élmény végsőkig sűrített közlése filozófiai, sőt teológiai felhangokkal gazdagodik, függetlenül a költő tudatos szándékától? Mert van-e egyáltalán hatalma a költőnek a szavak felett, ha már elbocsátotta azokat? A két szó a filozófiai, ill. teológiai „megvilágosodás” felhangjaitól már nem függetleníthető. Az „immenzitás” a kozmológiában a végtelen tér, a teológiában a dimenzionált valóságot felülmúló isteni létforma kategóriája. Csak ebből a szótárból lehet kikölcsönözni az „illuminációt” is, mely Szent Ágostont éppúgy megidézi (vö. illumináció-tan), mint a keleti megvilágosodás-filozófiákat. Ungaretti biztosan jól ismerte mindezt, s emlékezetében tárolva magában hordhatta, ha nem gondolt is rá. Nála - bergsoni hatásra - köztudottan hangsúlya van az „emlékezetnek”. Mi más adhatta a vers „sugallatát”, még akkor is, ha történetesen szekularizálja az „illumináció” és „immenzitás” szavakat. c) Érdemes a leírt szavak önállósult akusztikáját egy magyar költészeti példával megvilágítani. Kosztolányi - talán túl szigorúan - egyetlen jelző miatt kétségbe vonta Gyóni Géza híres versének, a Csak egy éjszakára címűnek költői értékét, pusztán azért, mert a versben ilyen képet talált: „gyilkos ólomfecskék szanaszét röpködnek”. A front rettenetes élményét rögzítő költőnek nyilván „gyilkos ólomvércséket” kellett volna írnia, mert a „fecske” szóhoz a békés falusi ereszaljak asszociációja tapad, a fészket rakó kedves fecskepárral. A fecske nem ragadozó madár. Nem csap le áldozatára úgy, mint a szirti sas vagy a vadászölyv. S a költő hiába védekezne, hogy ő csak a gyors röpülést akarta érzékeltetni az „ólomfecskék”szóval. A szavak asszociációs köre felett nincs hatalma. Ungarettinek sincs ilyen privilégiuma. Nem tünteti el tehát híres kétsorosának transzcendens felhangjait még a saját hermetista esztétikájával sem. Különben maga Rónay György is megjegyzi, hogy ez a vers „odaállít a megteremtett jelenség elé, a többit (az értelmezést”) ránk bízza”. A német költőnő, Ingeborg Bachmann fordítása is legfeljebb azért marasztalható el (?), mert ő nem a vers primer mondanivalóját forditja le, hanem a jelzett asszociációs kört érzékelteti („Ich erleuchte mich durch Unermessliches”. S ha neves német teológusok - például Kari Ráhner - nyelvújítók is egyben, miért ne ajánlhatnék magam is ilyenfajta - nyelvújító - fordítást: „Erleuchtet mich das Grenzenlose” / Immensive/. Hogyan lehetne akkor legalább viszonylagos közelébe jutni a műfordítói átültetés hitelességének (még a soreleji m-et is átmentve a szó végen)? A legegyszerűbb fordítással: REGGEL M'illumino Megvilágosodom d'immenso. a végtelenben. 36 VIII. évfolyam 5. szám - 1998 október
