Új Hevesi Napló, 8. évfolyam (1998)
1998 / 4. szám - KÖNYVSZEMLE - Cs. Varga István: Máter Juhász könyvének margójára
■ És várja az „áldozatot”. Az meg jön, és kéri a puskát. Géza nyúl érte, de a hosszú cső, hogy, hogy nem, mintegy véletlenül beleakad a műhelyasztal lapjába.- Na! Nézzenek oda! Hát mi a fészkes fenének ez a bosszú cső, hogy mindenbe beleakadjon? Majd adok én neki mindjárt! - szól dühösen, azzal beszorítja a satuba, és már vágja is a vasfurésszel. A hatás döbbenetes. A tulaj két tenyerét arca elé kapja, sziszeg, és csak az ujjai között lesi a tragédiát.- He! Mi az? Mit akarsz? Mit csinálsz? - dadogja értetlenül, hófehérre sápadva. Akkorra az arasznyi csőcsonk már csörren is a műhely kövezetén.- Na! Mindjárt barátságosabb így - szól Géza nyugodtan, és előveszi a szekrényből a makulátlan új fegyvert. A jelenlevők hahotáznak, a megrökönyödött, még mindig kidülledt szemű és reszkető szájszélű vadász meg csak magához szorítja kedves hosszúcsövűjét, s csak az ajtóból káromkodik vissza, de olyan rafinált kifejezésekkel, hogy még Gézáék is elcsodálkoznak. Géza meg is jegyzi.- Hogy ezt mi lelte? Hogy mi a baja? El sem tudom képzelni. Pedig milyen jó humorú, vicces ember egyébként. * Már egy évtizede, hogy az egyik alföldi, apróvadas társaságnál vadászott Sanyi, amikor bekerült abba a nagyvadasba, ahol Géza is tag. Sanyi aranyos ember, talán egy kicsit túl naiv is, de szenvedélyes, jó vadász. A tíz év alatt sokféle vadásztréfának esett áldozatául, de ez nem zavarta őt, hisz jól tudta, ez is része a vadászatnak. Sőt azt is tudta, hogy legtöbbször maga a megviccelt kínálja fel azt a lehetőséget, amire az éles eszű, sasszemű mókamesterek azonnal rá is harapnak. Az olyan Géza-félék. Sanyi még a szalonkázások idején észlelte, hogy valami gond van a sörétesével. Időnként az ejektor nem dobta ki az üres hüvelyt, úgy kellett kipiszkálni körömmel. Most meg már az első közös őszi apróvadazásra készült, így nem halogathatta tovább a fegyver javíttatását. Levitte hát Gézához, akit arra kért, hogy másnapra legyen már kész, hisz az azt követő napon, azaz szombaton már az alföldi régi vadászcimborák társaságában akarja a legszebb kakasokat lődözni. A puskát úgy, ahogyan vitte, tokban szétszerelve adta át, s másnap délben ugyanúgy kapta is vissza, azzal a szóbeli kiegészítéssel, hogy kiválóan működik, s hogy igen szép fegyver. Sanyi már a másnapi vadászatot tervezte. Alig várta, hogy a régi vadászkollégáit viszontláthassa, hogy újra beszélgethessen velük, hogy jókat nevetve viccelődhessenek, hogy régvolt sztorikat, kalandokat felelevenítve boldogan vadászhassanak a hamisitatlan szépségű apróvadas környezetben. Kora este volt, amikor megcsörrent a telefonja, melynek másik végén Géza kedves hangon kérdezte tőle, hogy miért nem megy már a puskáért, hisz olyan sürgős volt, ő meg is csinálta, nincs tán valami baj, hogy nem kell a sörétes?- Gézuskám! Drágám! - szól döbbenten Sanyi - elhoztam én tőled a puskámat, hát nem emlékszel rá? Még dicsérted is, hogy milyen szép. Ejnye már Géza! Mi van veled, drága, hogy nem emlékszel arra, ami délben volt?- Ja, igen! Ahogy így mondod, már emlékeszem. Tényleg. Jól van, na. Ha elvitted, hát akkor jó, ne haragudjál, hogy zavartalak. Új Hevesi Napló 23
