Új Hevesi Napló, 8. évfolyam (1998)
1998 / 4. szám - KÖNYVSZEMLE - Cs. Varga István: Máter Juhász könyvének margójára
S ezzel letette a telefont Géza. Sanyi meg ottmarad a néma kagylóval kezében, s egy ideig csak les maga elé. Nem érti. Nem érti, hogy mi baja lehet Gézának, aki inni nemigen szokott, vérnyomása is jó, s a memóriájával sem volt eddig gondja. Ám valami apró hiányérzet, valami megmagyarázhatatlan halvány sejtelem csak megfogant az agyában. Nem öltött ez konkrét formát, csak amolyan tudat alatti fura, pici borzongást érzett. Igyekezett is túltenni magát rajta, hisz akkor már szedelőzködött, készülődött a másnapra. Elővette az aggatékot, patronokkal töltötte fel az övét, majd a fegyverszekrényből kiemelte a puskát is. Gyanútlanul. Gyanútlanul, hisz a tok nem volt átlátszó, a súlya meg stimmelt. De csak a súlya. Mert amikor valami belső kényszernek engedelmeskedve mégis csak kinyitotta és belenyúlt, felúvöltött. Mit üvöltött! Artikulátlanul visított. Nem hitt a szemének, amikor egymás után rántotta ki a két fegyverdarabot, illetve azt, amit azok helyett talált. Második világháborús, korhadt, mállott markolatú, csupa rozsda bajonettet, meg egy vastag tölgyfa deszkadarabot. Ekkor értette meg a fura telefont. Megborzongott. Valami rémületszerü rossz érzés futott át rajta. Te jóságos Atyaúristen! Szűz Máriám! Ela ő ezt másnap a sokat tapasztalt, rafinált gondolkodású öreg vadászcimborái előtt szedi ki a puskátokból, hát ő menten ott süllyedt volna el megalázó szégyenében. Bár ez lett volna a legszerencsésebb megoldás, mert ha megmarad, hát egy életen át kellett volna elviselnie azt a viccáradatot, amivel szekálták volna, emlékeztetve arra, hogy bizony ő bajonettel akart ráduplázni a színes kakasokra. Már szinte hallotta is, amikor ilyeneket mondanak neki.- Sanya! Ti ott, a városban meg tényleg rossz szuronnyal lövitek a toronykakast? A másik meg így szól nagy bölcsen:- Látjátok-e, milyen a városi úri huncutság? Nem is dörren, csak repül. De azért máskor kettőt hozzál, hogy tudjál duplázni is! Mi meg majd durrantunk hozzá jó nagyot neked. Eszeveszett tempóban rohant Sanyi az igazi puskáért, ami természetesen megjavítva, frissen olajozva várta már. Boldogan köszönte meg Gézának, és szívből hálálkodott neki. Hisz ha ez az ügy ne adj' Isten másképpen alakul, ő bizony örökre közröhej tárgya maradt volna. Géza hamiskásan mosolyogva meg csak ennyit mondott:- Hát töröm itt magam, hogy időben kész legyen a puska? Neked meg nem is kell! Úgy kell telefonálgatnom utánad? Ejnye, Sanyikám, ejnye! De ekkor már mindketten önfeledten hahotáz- tak. Mert Géza nemcsak hogy nagyszerű vadász és puskamüves, hanem legalább ennyire kiváló mókamester is. Száznegyven kilós, vajszívű, aranyos mókamester. Illuszráció: Fridél Lajos tusrajzai 24 VIII. évfolyam 5. szám - 1998 október
