Új Hevesi Napló, 8. évfolyam (1998)
1998 / 3. szám - KÉPZŐMŰVÉSZET - Ilosvai Ferenc: Egy kávéházi törzsasztal mellől
fiának, Kátai Lászlónak műve hangzott fel, a Missa Agriensisből a Benedictus. Hegyesi Hudik Margit énekelt, kísérte Marik Erzsébet. Decemberben Ünnepek és hétköznapok címmel nyílt meg Pataki János különös hangulatú kiállítása, melyen hétköznapi, elhasznált, eldobált tárgyakból alkotott kompozícióit mutatta be a művész. Rátkai Attilának, Eger főépítészének bevezetője után Saárossy Kinga színművésznő mondott verset. A megidézett, zömmel képzőművészeti rendezvények mellett még egyszer szólni kell az immár hagyománnyá vált, évente megrendezett kis Dobó téri Strauss-estekről és a látványos divatbemutatókról is. Nem hagyható ki a sorból az egri cigányzenekar sikeres föllépése sem. Példa értékű az a két, gyermekeknek szánt rendezvény, amely tavaly tovább gazdagította a Senator Ház programkínálatát (ami egyhangúnak eddig sem volt nevezhető!). A gyermeknapon ugyanis fellépési lehetőséget biztosítottak az egri Szalapart úti iskola értelmi fogyatékos gyermekekből álló, nagyszerűen muzsikáló zenekarának: a Szin- Kópéknak. Decemberben pedig nagyszabású Mikulás-ünnepségen fogadták és ajándékozták meg a városban élő kisgyermekeket. (Mindkét gyermekprogramnál élvezték a rendezők az Egri Nők a Városért alapítvány hathatós segítségét!) Nem hagyható említés nélkül az a jótékonysági képkiállítás sem, amelyet az elmúlt év késő őszén a tragikus hirtelenséggel elhunyt egri festő, Galuska László árváinak megsegítésére szerveztek. Visszatekintve a Senator Ház négy éves működésére, még így, a teljesség igénye nélkül felsorolt programokat látva is elmondható, hogy a Ház a kávéházi kultúra felélesztésében és Eger kulturális életének még tartalmasabbá tételében komoly érdemeket szerzett. A fáradhatatlan ötletgazdák: Cseh András és felesége, a Senator Ház vezetői most sem pihennek. Ezt bizonyítják az idei rendezvényeik is. Februárban láthatta a közönség a nemrégiben Egerbe települt evangélikus lelkész és keramikus, Aklan Éva szemet gyönyörködtető munkáit, amit márciusban Császár Attila festőművész kiállítása követett. Grrafa 1998/2. számunk 29. oldalán a két kép aláírása felcserélődött. Tehát a bal oldali kép helyesen: Kmetty János: Anya gyermekkel. A jobb oldali kép pedig: Glatz Oszkár: Szappanbuborék. Az 54. oldalon helyesen: "A tánckultúra szervezése mellett az Atellana Táncszínház felvállalta a Filharmóniai hangversenysorozatok lebonyolítását..." "Szerzőink” rovatunkban Szinnay Lászlóról helyesen: "Egyetemi tanár volt Youngstownban." Tartalomjegyzékünkben pedig helyesen: Losonci Miklós: Városi Képtár Ráckevén (39. old.), illetve Losonci Miklós: Évadnyitó a hatvani Moldvay Győző Galériában (43. old.) A hibákért elnézést kérünk a Kedves Olvasóktól, illetve Szerzőinktől. 60 VIII. évfolyam 3. szám - 1998 június