Új Hevesi Napló, 8. évfolyam (1998)
1998 / 3. szám - KÉPZŐMŰVÉSZET - Ilosvai Ferenc: Egy kávéházi törzsasztal mellől
hagyományos meghívót. Buday Ágota budapesti keramikus kiállításán az ízlésesen díszített, ünnepváró miliőben az advent szimbólumai - itt-ott egy gyertya, mécses, koszorúk és néhány fenyőág - tökéletes harmóniát alkottak a kerámiákkal. Blaskó Balázs színművész megnyitó beszéde, Bánhegyi Tünde hegedüjátéka és a tálcán felkínált pezsgő csak tovább fokozta a hangulatot. Ekkor már érezni, sejteni lehetett, hogy a "kávéházi estéknek" lesz folytatása. A Senator Ház lelkes vezetőinek köszönhetően májustól késő őszig mediterrán hangulattal telt meg a kis Dobó tér. Azóta is minden évben! Reményi Ede emléktáblája alatt estéről-estére különféle zenei produkciók szórakoztatták az itt található éttermek zsúfolásig telt teraszainak vendégeit. '94-ben az egri nyár zenei szenzációja volt az első ízben megrendezett, szabadtéri Strauss-est, amikor is a Senator Ház előtti terecske - egészen a hídig! - egyetlen nagy terasszá változott. Addig csupán a hetvenes évek olasz filmjeiben láthatott az ember ehhez hasonlót. 1995-ben három egri művész kiállítása verbuvált törzsközönséget. Elsőként Nagy Ernő festőművész állított ki. Képeit dr. Martinovits János kórházi főorvos méltatta. Kis irodalmi műsorral Blaskó Balázs és Kelemen Csaba járult hozzá a kellemes szemlélődéshez. Erdős Júlia textilművész és férje, Pusztai Ágoston szobrászművész közös tárlatát az egri főiskolán is tanító Nagy B. István Munkácsy-díjas festőművész ajánlotta a vendégek figyelmébe. Az est zenei csemegével is szolgált. Kátai László egri zeneszerző Bevezetés és fuga című müve hangzott el. 1996 februárjában Jobbágy Dezső képkiállítása nagy meglepetést okozott, hiszen őt eddig mint az Old Boys dobosát ismerte a nagyközönség. Boncz Géza humorista és a pánsípon muzsikáló Fülöp Ervin tették még emlékezetesebbé ezt a vidám találkozást. Márciusban Tavaszi zsongás címmel Pető Mónika egri virágkötő különleges virágkompozícióiból nyílt bemutató, amelyet Pécsi Ildikó színművésznő egy kis verscsokorral nyitott meg. Júniusban Győrfi András Ezeregyszáz esztendő címet viselő, olajfestményekből, álló kiállítása vonzott sok látogatót. A művész színész barátai - Kiss József, Kautzky Armand és Schnell Ádám - egy kis irodalmi összeállítással, St Martin pedig gyönyörű szaxofonjátékával járultak hozzá a teljes műélvezethez. Jó idő lévén, nem csupán a meghívottak, de a terasz vendégei és a terecske turistái is részesei lettek a kellemes délutánnak. Októberben a Szilvásváradon élő és alkotó müvészházaspár, Debreczeni Zsóka és Pelcz Zoltán keramikusok bemutatkozó tárlatával folytatódott a mindig sok érdeklődőt vonzó "kávéházi esték" sorozata. Dr. Pogány Ö. Gábor művészettörténész baráti hangulatú megnyitója után az egri ének-zene tagozatos, ú.n. "halas" iskola kórusa adott mini koncertet. Az elmúlt időszakban nemcsak befutott, ismert művészek alkotásai kaptak helyet a parányi, az ilyen alkalmakkor mégis galériává "tágított" termekben. Pályájuk elején álló ifjú tehetségek is: a Fiatal Egri Képzőművészek Stúdiójának tagjai - Papp Ildikó, Báró Péter, Benke Zoltán, Pogonyi Tibor. Tárlatuk a Legújabb romantika címet kapta, és dr. Löffler Erzsébet tanácsnok nyitotta meg meleg szavakkal '97 februárjában. Most sem hiányzott a hangulatteremtő zene, amit ezúttal Siska Győző és Halmai Richárd barokk gitárosok szolgáltattak. Pusztai Lídia énekéhez is ők adták a zenei kíséretet. Szeptemberben - mintha csak régi adósságát szeretné a város törleszteni - megrendezték a Senator Házban Kátai Mihály festőművész emlékkiállítását. A megnyitón a fiatalabb barát, Molnár István Géza beszélt az élete második felében Egerben alkotó művész életútjáról, művészi munkásságáról. Különös élményt jelentett, hogy a művész zeneszerző Új Hevesi Napló 59