Új Hevesi Napló, 8. évfolyam (1998)
1998 / 3. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Szokolay Károly: Stetka Éva költészetéről
képes emberre mutat. Csakugyan pompás ígéretnek látszik s a jó formaérzék mellett még elsőrangúan játékosnak is, ami megóvhatja a nehézkes laposságoktól... A három cserép rezedának (kötetben megjelent címe: Példázat az életről - Szokolay) kitűnő a hangfogása. Ami a levélben említett "kiegészítést" illeti, az szintén levelekre épült, Stetka Éva leveleire. Lényege az volt, hogy felfogása szerint a költészet nem az értelem dolga, hanem a végtelenbe nyúló érzéseké, "amelyek megmaradnak ugyan az Ész kategóriáiban, de túl is indulnak azon, körülsuhogják a Formaiság külső-belső kereteit, rá és beléje tapadnak, de magukkal sodorják, kényszerítik, hogy legyen átszűrendő..." A későbbi években Szabó Lőrinc nála jártomban többször szóba hozta "Évikét, debreceni honfitársát" - ahogy nevezte, sajnos azonban újabb hírekkel és főleg versekkel nem szolgálhattam. Szabó Lőrinc gyakorlott versolvasó-érzékével már három vers alapján rátapintott Stetka Éva verseinek néhány vonására. Elsősorban a játékosságra kell itt gondolnunk, mely már első kötetében (Az ébredés partjáig, 1958) egész a groteszkségig terjed. Ilyenfajta verseit itt még elvegyítette a költő más hangvételű költeményei közé, második kötetében viszont (Az egyenlőtlen lépés, 1963). Groteszk címszó alatt külön ciklusba foglalta, míg a harmadikban (Fehértől feketéig, 1966) ez a hangja teljesen elnémul, hogy súlyosabb mondanivalónak adhasson hangot szinte valamennyi versében. Nyilvánvalónak látszik, hogy Weöres Sándorhoz hasonlóan Stetka Évának is a groteszk versek adtak lehetőséget a már Szabó Lőrinc által észrevett jó formaérzék továbbfejlesztéséhez, új dallamok kipróbáláshoz s már ilyen vonatkozásban is nagyon gazdag magyar lírában. Legsikerültebb darabok ezek közül az Ébredés partjáig versei között a Piano, a Clown, a Mutatavány, a második kötetben pedig a Rontás és a Mese. A groteszk hanggal párhuzamosan egy belső egyensúlyveszítettség, s ugyanakkor harmóniára való törekvés is jelentkezik Rimbaud-tói, Valérytö], Apollinaire-tő\, Éluard-Xó\ tanult magas igényű költői nyelven, szürrealista képzuhatagokban, automatikus lelki folyamatok érdekes, egyéni ábrázolásában, ahol a sokszor esetlegesnek, véletlenül odavetettnek tűnő képsorok után megjelenik a gondolat - sokszor a zárósorban, hogy visszavilágítson a többi képre, sorra, s igazolja létjogosultságukat , s hogy esetlegesből egyedülivé tegye őket. Erre a fajta szerkesztési módjára maga a költő is felhívja figyelmünket az Alföld 1965/ 10. számának belső borítólapján róla szóló ismertetésben. Ilyen szerkesztésű verse a Zalaréti pázsit, ahol a harmóniát, szinte derűt árasztó képsorok után ilyen sorok következnek: Az Értelem, a Szépség oly magányos mint fátylaikban ők. S aztán a képek magukra veszik a mondanivalót: A százszorszépek szirmán messzekúszik a pusztuló Idő. Persze ez a gondolat még a mestereké is, igazán egyéni mondanivalóval, amely sajátosan Stetka Éva-formában jelentkezik, itt még alig-alig találkozunk. Viszont nagyon jellemző már rá egy versének címe és a vers mondanivalója közötti kontraszt. A cím: Mosoly, a vers pedig a természet közönyéről szól, ahol mindenki csak magára gondol, ahol 40 VIII. évfolyam 3. szám - 1998 június
