Új Hevesi Napló, 8. évfolyam (1998)
1998 / 3. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Szokolay Károly: Stetka Éva költészetéről
Testern majd elrohad Közönyösen mint amilyen közönyösen ver ez a szív most Míg búcsút intek neked élet Az Egyenlőtlen lépésben már sokkal több fajta érzés, törekvés, a belső Énnek sok arculatú megjelenítése, ugyanakkor a belőle való kijutás vágya tűnik ki őszinte vívódásokban, emberséghez, társadalomhoz való közeledésben. Egyik szép versében így vall erről: Bocsássatok meg, kik szerettek, Hisz sose voltam idegen. Talán csak az emlékezetnek Rózsáit téptem hevesen. S magányában önmagával feleselget, amikor szinte eszelősen ismételgeti egy hosszabb lélegzetű költeményében - Nem vagy magad. S közben - igaz, emlékek ködös árnyain át, de életének konkrét élményei jelennek meg egy-egy villanásnyira. Anyám anyám megszültél fölneveltél Hazám szülőanyám Anyám térdeden ringatva sose vertél Úgy fáj az emlék Miért hagytál el hahogyha nem szerettél Betegség, magányának víziói azonban egy léten túli költői világ akaratlan megteremtőjévé teszik, s talán fáj kimondani, de szembe kell néznünk a valósággal: anélkül, hogy bárkinek is a követője lenne már, egy Edgar Poe vagy Hölderlin-féle költőegyéniség vált belőle, de az effajta költészet legtisztább csúcsaira jutott el a Fehértől feketéig sok versében. Ha erre nem döbbenünk rá, hibás szemszögből közeledünk a költő harmadik, már érett korszakát mutató kötetéhez, s olyasmit kívánhatunk tőle, amit most sehogyan sem adhat meg nekünk. Bármennyire is szerettük volna, ha egyéniségének fátylain jobban áthatolnak a külső világ fényei és a valósággal kötöttebb kapcsolat alakul ki, s talán egyszer a közéleti líráig is eljut, most így kell elfogadnunk, ahogy van, a maga önkéntelenségében, költői alkatában. Mert született költőegyéniség, aki azonkívül, hogy a nyelvi, formai, képteremtő eszközök közül a legmodernebbeket vette át nagy elődeitől Éluardtól és Lorcától Weöres Sándorig, és számára a modernség stíluseszköz, mert mögötte egy fájdalmas lélek vergődéseit és megnyugvásait érezzük szüntelenül. Tehát nem a Paul Valéry-féle hideg tisztaság, poesy pure ez: egy nyugtalan szív reménytelen fájdalmai dobognak a fegyelmezett költő soraiban. S második kötete után egyre ismertebb formákban, fordulatokban, mondatszerkesztésekben, melyek csak őrá jellemzőek, anélkül, hogy önmagát ismételgetné. Végtelen magányát egy mindent átfogó szeretet menti meg a hidegségtől: a lélek legbensőbb kapcsolatainak keresése, ha már nem is a szó közönségesen vett értelmében, Időtlen időben élnek az érzései, mintha egy örökös álom rabja lenne. Nem is jó szó itt a "rabja": a gyermeke, akit álmában maguk az álmok gyógyítanak. Ehhez a Fehértől feketéig verseiben már klasszikus egyszerűség, a formák tisztasága, antik hangvétel és hölderlini nyugtalanság járul. Az érettségnek, tömörségnek, plaszticitásnak olyan Új Hevesi Napló 41
