Hevesi Napló - Új Hevesi Napló, 7. évfolyam (1997)
1997 / 4. szám - KÖZÉLET - Renn Oszkár: Börtönélet (1956-57)
ellenőrizte a teljesítményeket és "keverte" a brigádok összetételét, míg ki nem alakultak a viszonylag állandó és számítható teljesítményű csapatok. Miután normában dolgoztak és a számított teljesítménybérből levonva az "eltartás költségeit", az elítélt kényszermunkás "számlája" gyarapodhatott, összeálltak a "teljesítménybrigádok", a "szenvedve teljesítő" és a "passzív" ("csak nem hajszoljuk betegre magunkat ezekért a hóhérokért'") brigádok. Az utóbbiak nem tagadták meg a munkát, (azért büntető elzárás járt!), de nem is csipkedték magukat. Az óriási répatáblákon az egyelés műveletében, hajlongva, kúszva, mászva haladtak a csíkosok, a passzívak mindig leghátul, s az éppen legutolsó, ha felnézett hátra, ott magasodott felette a terpesztett lábú smasszer-hústorony, hátán a 48-mintájú puskával, a Nagy Honvédő Háború dicsőséges fegyverével. Követő lépteivel csaknem az utolsó görnyedő sarkára hágott, ezzel is noszogatva a lemaradót. Mindenféle növénytermesztési munkát végeztettek velük, nehezebbet és könnyebbet egyaránt. Répát egyeltek, kukoricát címereztek, kapáltak, borsót nyüttek, répamagot és hagymamagot gyűjtöttek, angol perjét (pázsitfüvet) arattak és még sok egyéb gazmentesítő munkában vettek részt. A nyár igen heves és kemény volt. Heteken keresztül nem láttak felhőt, a néha feltámadó forró szél csak a föld finom porát emelte felhővé, s gyakran milliméteres porréteg tapadt az izzadt testekre. Vágyták az üdítő esőt még a kísérő őrök is, akik egyetlen ruhadarabot sem vehettek le, teljes felszerelésben csurgott róluk a víz, percenként törölgették magukat. Ilyenkor gyakran hangzott fel a mező közepén a néprajzos Laci bácsitól tanult ősi sámán dallam a diákszólistáktól: Kiszáradt a tóbúúú... Mind a sár, mind a víz, A szegény jószág meg Csak a pásztorra néz. Istenem. Istenem! Adj egy csöndes esőt, A szegény jószágnak Jó legelőt, mezőt. A juhászlegénynek Igaz, hű szeretőt. Összesen talán kétszer-háromszor jött az égi áldás, és a tábor pihenhetett egy-egy napot, mert a vizes földekre nem vitték ki a rabokat. Igazi félelmetes és csodálatos élményt élt meg a munkára ítélt rabsereg akkor, amikor egy, addig csak leírásokból ismert jég vihar vonult át a tábor felett. Kezdődött azzal, hogy a délutáni napot hirtelen egy, a magas-végtelenbe törő, egyre szélesedő, sötét felhőtorony takarta el. Ekkor érkezett egy motoros küldönc az azonnali bevonulási paranccsal, a dolgozó rabok nagy örömére. Erőltetett menetben hajtották be a brigádokat a körüldrótozott körletbe. Percek múlva már jött a szél a felhőhegyből indult kilométeres villámokkal, dobhártyarepesztő csattanásokkal. A természet vad erői, számíthatatlan energiái tombolták ki magukat a parányi, a barakkokban és az ereszek alatt kushadó, meg- megremegő emberkék előtt. Diónyi jegek estek, levelek, ágak borították a földet és utakat, az árkok megteltek jéggel, a vihar tépdeste a kettős drótkerítést, lesodorta a hullámpala egy részét a tetőkről, és néhány óráig telefon és villany sem volt. Az őrök arcán szorongás: csinálnak-e valamit a rabok? Az őrzés és védelem eszközei megsérültek, a szökések 42 VII. évfolyam 4. szám - 1997. október
