Hevesi Napló, 6. évfolyam (1996)
1996 / 2. szám - VERS - PRÓZA - György Ágnes: Eltűnt egy költő!
deli szereposztással Egerben ment és Salgótarjánban. A ntű sikeres bemutatása után a Hevesi Szemle folytatásokban közölte. Költői és irodalmi munkásságát akkor kezdte el (1981-ben) amikor ügyvédi és hivatalnoki munkálkodásával felhagyott. Szószerint „kitört és eget kért”. Eletet, létformát és lelket cserélt. Nem azt határozta el, hogy gazember lesz, mint ül. Richard, hanem azt, hogy költő és író lesz. És ez még sokkal nehezebb hazánkban, mint az előbbi. Verseit, novelláit folyamatosan közölték a megyei és a környékbeli lapok. 1988-ban jelent meg első és 1991-ben második verses kötete. Mindkettőt Szász Endre rajzaival adta közzé. 1986-ban Indián legenda című poémáját Rózsa Pál zenésítette meg, melynek ősbemutatója Stockholmban volt. Itthon nem vettek róla tudomást. Balett szüzsét írt Etűdök Dali festményeire címmel és egy másik koreográfiái elképzelése is volt: a Tárgyak tánca című kompozíció. Szász Endre kalendáriumának figuráihoz pedig írt egy költeménysorozatot is. 1978-tól kezdve sorozatban jelentek meg írásai, az Amerikai Magyar Szóban. Erről se vettek tudomást az itthoni irodalmi potentátok! Három olyan balladát is írt, amelyek bármelyik magyar költő díszére válhatnának: Ballada a Salgó várról; A hal balladája; A halálfejes pillangó. Novellái, kisregényei közül a kiemelkedők: A szőlők érése; A tél haja; A csillagharcos magánya; A királyné pillangós fapapucsa. Színművei: Kvartett; Helyhiány a sitten; Zokni a talicskában; Piéta, (verses tragédia): Álmatlan holtak; Ballada a hóhér feleségéről, (verses történelmi játék), Imádok meghalni; Bessy, ne ribanckodj, és a Magyar táj, magyar ecsettel. Első kötetét Babiczky László rendező ismertette, az Indián legendát, Stockolmban, Marosi Ilona adta elő. Szerzői estjén Sebő Ferenc és Jordán Tamás működött közre. Bartók című versét, a zeneszerzőről szóló, debreceni kiadású antológiába válogatták be, Szokolay Sándor pedig megzenésítette néhány versét. Mint minden igaz költő, ő is jós volt. Saját sorsának és végzetének jósa: az Imádok meghalni (vajon, most mit mondana erről a címről?) az első verseskötet címe, a Stációk a hegyen, és a másodiké, az Azott csillagok alatt: mind jövendölés, megérzés, szimbólum. Utolsó darabját a Merlin Színház készült bemutatni. Erről nyilatkozva, kiderült, hogy egy kicsit Spiró, egy kicsit Peter Weiss (a Marat halála) is inspirálta; a mű ugyanis a pesti lakáshelyzetről szól, szürrealista módon, egy olyan darabban, amit egy elmegyógyintézet igazgatója írt, és az ápoltak adnak elő. „Az abszurd hang mindenben megjelenik” - nyilatkozta. „Verseimet, színdarabjaimat és most készülő kisregényemet is áthatja. Az ember helyzete reménytelenné vált, ami egyúttal abszurd is! Világérzetemet a Hol dalolhat mostan a Nyár című versem tartalmazza főként.” A Stációk a hegyen pedig már a megsejtett szenvedésé. Ezt a két versét tesszük közzé. Ezekből minden kiderül. Mint ahogy a csillagharcos magányának részletéből a vágy, az elérhetetlenre: „Hát így folydogált életem a Földön... A nálam lévő táplálék még egy hónapig kitartott. Napi három tabletta elég volt nekem. Vártam az alkalmat, hogy egyedül maradhassak a fiatalasszonnyal. Ami késik, nem múlik, mondogatják a földiek, s egy kék reggelen ez is bekövetkezett: a fiatalasszony valamilyen ravasz kis indokkal otthon maradt. Szép lassan felkelt az ágyból és meztelenül abba a szobába ment, ahol fürödni szoktak. Csodálatos testére engedte a vizet, elég sokáig, aztán kijött a kádból, fehér combjait törölgette, nagy melleit simogatta, nézegette magát a tükörben... Nálunk, nincsenek tükrök. Minek is? Tök egyformák vagyunk úgyis, mindnyájan... Szép csendesen az asszony mögé lopóz- tam, átöleltem őt, nem ellenkezett. Szemeit behunyta akkor is, mikor az ágyhoz vittem... Utána mély álomba borult, én meg visszamentem a helyemre, a betonba... így ment ez egy hónapon keresztül. Az asszony sosem nézett rám, de én éreztem ölén a hajnalok mézízét, mellein a virágok illatát...” “—Mi VI. évfolyam 1996. június # 2. szám
