Hevesi Napló, 6. évfolyam (1996)

1996 / 1. szám - Az idő sodrában

kát a képi és a nyelvi kifejezések között. És ne mondjunk másat, itt van Majakovszkij életével, tragédiájával, és fantasztikusan zenélő verssoraival. Meg azzal is, hogy őt a szürrealizmus abban is a valóság fölé ragadta, hogy szembeszállt, s szembe mert és akart szállni azokkal a szellemi törpékkel, akik világirodalmat álmodtak, csiholtak, formáltak milliók vér- és idegáldozatával.

Szándékosan a két nagyot idéztük fel Marinetti őrült kiáltványának erkölcsi-szellemi-sorsbeli áldozatai közül. S a többiek? Aszájtépők, akik készpénznek, tehát alapigazságnak tekintették, fogták fel egy őrült elme rombolni vágyó képzelmeit? Egész Európa — most szívesen kihagynám Picassót! - igazodott hozzá egyideig, bedőlt ennek az új tannak, amely olyan régi, mint maga az emberiség. Már volt Msrinettinek elődje, nem is egy. A kalifa pl. aki azért gyújtatta fel az alexandriai könyvtárat, mert felesleges, hiszen az igazság meg van a Koránban, a többi meg minek? Frissebb példáink is akadnak, a könyvégetők hadából!

Nietzsche bérmálkozási állapotban lévő kisdiák ehhez a hangnemhez képest, pedig hát ő sem a zárdaszüzeknek fogalmazott. Am ha a mai köz- és szellemi állapotot szemügyre vesszük, azt kell kijelentenünk: Marinetti boldogan foroghat koporsójában, mert amit elképzelt, ez a század teljesítette. Talán túl is teljesítette.

Miért mesélem ezt az idő sodrában? Vegyük már egyszer észre, mekkora jelentősége van a leírt, bajt okozó betűknek. Mereskovszkij már azon-melegében szidta ezt a szellemi ocsmányságot. Mi most, 1996-ban, vegyük magunknak a fáradtságot, gondoljunk arra, ami 1909 óta történt. Hol indul el a felelősség? A gondolatnál. A leírt szavaknál! Azok sokszorosításánál! Marinetti írt ezt, amazt, regényt, verset — a maga felfogása szerint. Minden írása együttvéve nem bomlasztott, nem érlelt annyit, mint ezt az egy kiáltvány. Vagy inkább kiáltvány-sorozat, mert cifrázni — azt nagyon értette. Úgy olaszos módra. És hogy az arisztokrata Apollinaire éppúgy hallgatott rá, mint a tősgyökeres kommunista Majakovszkij! Vagy akár a nagy spanyol festő. Vagy? Gounod-operát fúj felém a szél: „Eladó az egész világ”.

H. Tóth László: Eger a Császár-dombról

VI. évfolyam 1996. március # 1. szám