Hevesi Napló, 6. évfolyam (1996)
1996 / 1. szám - Az idő sodrában
Az idő sodrában Töredékek a Futurista kiáltvány-bál: „Fel akarjuk magasztalni a pofont és az ökölcsapást.... a háborút, a militarizmust, a patriotizmust, az anarchisták felforgató törekvéseit... a forradalmak harsogó hullámait... megvetést a nőnek.... Le akarjuk rombolni a múzeumokat, a könyvtárakat.... Hadd jöjjenek az égettujjú, derék gyújtogatok.... Itt vannak! Itt vannak! Gyújtsátok fel a könyvtárakat!.... Ti pedig ragadjatok csákányt és kalapácsot kezetekbe! Ássátok alá a híres városokat és romboljátok le alapköveiket! Az állami uralom után a mechanika uralma következik... A föld... mint valami óriási gépezet működik... Mindenütt az ész uralkodik. Futurista költők, megtanítottalak benneteket arra, hogy gyűlöljétek a könyvtárakat és a múzeumokat, előkészítettelek benneteket arra, hogy gyűlöljétek az észt, hogy felébresszétek lelketekben az isteni szemlélődést! A természetes termékenység, az anyaság felesleges. Az embert mechanikus szaporodással fogja pótolni. Mi, futuristák kijelentjük, hogy a világ fénye új szépséggel gazdagodott: a gyorsaság szépségével. A romlottság erő. A kiváltságnak semmi elől nem szabad bujkálnia... Asszonyok, térjetek vissza a kegyetlenséghez, támadjátok kíméletlenül a legyőzőiteket csak azért, mert legyőzőitek és nyomorítsátok meg őket... Az a nő, aki könnyeivel valamely férfit visszatart lábánál, rosszabb annál a prostituáltnál, aki arra bújtogatja szeretőjét, hogy revolverrel a kezében, rémületben tartsa a város söpredékét. De mit toporzékoltok így, egyhelyben? A középkornak székesegyházakat védő árka állít meg benneteket? Akkor földeljétek be, öregek! Dobjátok bele azokat a kincseket, amelyek alatt görnyedeztek, a halhatatlan szobrokat, a nemes fémeket... Hogyan? Még mindig mély az árok? Akkor ugorjatok bele magatok is! Vén testetek tömegével egyengessétek a nagy jövő reményének útját. Ti pedig, fiatalok, bátrak, tiporjátok le őket! Vágtában előre!” És egy mértékadó vélemény ehhez a XX. század első harmadából: Az izmusok, jelesül a futurizmus újabb lépéseket tettek a csőcselék felé. Amely közeledik. A hit és a szellem emberei mit tehetnek? Elébe mennek ennek a csőcseléknek, ennek a tömegnek, ennek a fiatalságnak, ennek a jövőnek, ennek az állapotnak, engednek ezeknek a felhívásoknak, kijelentéseknek? A kedves Olvasó ne tekintse szerkesztői fogásnak, ha ebben a rovatban, itt és most, ennek a századnak, ennek az évezrednek a fináléjában idézem a század elején formálódó, majd annak első évtizedében kijegecesedő Futurista Kiáltványt. A mai ember, a mai szem, a mai fül, minden érzékszervünk elámul, amikor ezeken a mondatokon végigszalad. Nem is szalad egészen végig, máj' az első szavaknál meg kell állnia, hogy mélyebb lélegzetet vegyen: magasztalni a pofont és az ökölcsapást, a háboiút, a militarizmust, a patriotizmust (hogy jön ez ide? -szei k), az anarchisták felforgató törekvéseit,... megvetését a nőnek. Le akartuk rombolni a múzeumokat, a könyvtárakat... Ana szeretném kéi ni az olvasókat, ne szégyelljék szóról szóra betanulni ezeket az igéket. Jó ezt felmondani otthon, a lakásban is, ha újságot olvasnak, akkor is, ha tévét néznek - főképp a krimik után ajánlatos a terápia! A kiáltványt Filippo Tommaso Marinetti (1876-1944) írta. Kapott tőle kioktatást az olasz és a világirodalom, az olvasó és a világ képzőművészete; az sem véletlen, hogy meghódította-megszédítet- te a francia költőt Apollinaiie-t (1880-1918) is, aki a szünealizmus híveként használta fel az új eszmét, az olasz buzdítást, mert élvezte az asszociációkat és az áthangzásokat, áttüntetéseket, áthatásoVI. évfolyam 1996. március # 1. szám
