Hevesi Napló, 6. évfolyam (1996)
1996 / 4. szám - KÖZÉLET - Renn Oszkár: Börtönélet 1957-1958. (részlet)
KOZELET Börtönélet 1957—1958. (részlet) Az egyhetes öröm börtöncellája A cella nagyon hideg volt. A földszinten az első, kőpadlós és huzatos. Az elsőnek beengedett fiú, már beöltözve csíkosba, nyakába kerekítette a pokrócot és nagyot sóhajtva leült az egyik emeletes ágy alsó szintjére. Tegnap volt az ítélet, az „előzetesnek” vége, a civil ruha leadásával és a csíkos ruha átvételével elkezdődött a rabélet. A reggeli lötty után azonnal kicsípték a megszokott, emeleti, nagy zárkából és gyorsan átszerelték, s máris csapódott mögötte a hatágyas, kis cella ajtaja. Tompa volt és szinte érzéketlen. Nem zavarta a hirtelen jött magány. Már kiszámolta: a két éves ítélet kitöltése után pontosan mikor szabadul. Még csak 25 éves lesz. Biztosan kibírja, többet is kaphatott volna a rettegett népbírótól. Nem maradt sokáig egyedül. Nyílt a csappantyú, és csaknem egyszerre hajtották be a leendő cellatársakat, vádlottársait, barátait, a diákparlament-per további négy elítéltjét. Amikor becsapódott a vasajtó, némán összeborultak. Percekig nem tudtak megszólalni, majd egyszerre mindegyikük mondani akart valamit. A bábeli hangzavar nehezen ült el, annyira örültek egymásnak, a hosszú előzetes letartóztatás alatt szigorúan szétválasztott, más-más cellákba telepített egyetemista harcostársak. A hideg-rideg helyiség légtere egy csapásra megváltozott. A csaknem hancúrozó nagy gyerekek, a harsány kacajok, a közösen átélt kis történetkék poénjai után, nem is hitethették igazán, hogy 15 év összbüntetésre elítéltek vi- háncolnak a jéghideg radiátor előtt. Néha egy-egy smasszertenyér csapott az ajtóra kívülről: „Csend legyen, legények!” De mintha már ez sem az eddigi nyers szigorral szólt volna. Azután lassan mindegyikük besorolt valamilyen történettel, a más cellákban átéltekről, a közös ismerősökről, perekről és ítéletekről. Végtelen kibeszélése kezdődött annak, amit kiki megélt, tanult, érzett, tapasztalt, amit közösen megélve és érzékelve is különbözőképpen ítéltek meg. A hosszú előzetes több mint tíz hónapja alatt az öt diák mellől a gyorsított perek több száz vádlottat cseréltek le. Százakat ítéltek el politikai és egyéb cselekményekért. Ok, ki tudja miért, többszöri elnapolással, nagyon hosszú idő elteltével kerültek sorra. Beszéltek-meséltek. Végre nem kellett félniük, biztosan nem volt köztük „tégla”. Újra a végtelen bizalom és hit újult meg közöttük, amivel az októberi napokat fáradhatatlanul végigdolgozták, végigörülték. Sok-sok emberrel találkoztak, sokakat meghallgattak és többekről hallottak. Türelmesen, néha csodálkozva, váltak passzív részeseivé eddig nem hallott emberi szenvedéseknek, csalódásoknak, fájdalmaknak, mérhetetlen igazságtalanságoknak és tragikus emberi sorsoknak. Cellatársaik között akadt kriptarabló, apagyilkos, cserbenhagyó-gázoló, milliókat sikkasztó, csaló szélhámos, bűnszövetkezet-vezető, de politikus, vezérigazgató, író, tanár, mérnök, közgazdász, katona, rendőr és még ki tudja, honnan és miért letartóztatott mindenféle korú és származású, a nyomozás időszakában különféle színvonalon elvert és meggyötört ember. Az első együtt töltött nap nagyon hosszúra nyúlt. Még lámpaoltás után is suttogva folytatódott az élménycsere. Mindegyikük valamiképpen tudott illegális kapcsolatot teremteni szeretteivel, így voltak külső, cserélhető információk is családról, barátokról és ellenségekről. 42 VI. évfolyam *1996. december hó * 4. szám
