Hevesi Napló, 6. évfolyam (1996)
1996 / 4. szám - VERS ÉS PRÓZA - Várkonyi György: Rész és egész
VÁRKOblYI QyÖRQY Rész és egész Mi dolgom itt? - sóhajtott az ősök őse - S az első kerék megalkottatott. Majd élt görnyedve, sírva és szeretve, Míg szeme tükrére az éj ráfagyott. A mindennapoktól nem is vette észre, Hogy tette az nem más, a teremtés maga, S apró önmagát rejtve a kerékbe Utódul adta azt mindörökre oda. Az egyből így lett sok, a csöppből óriás, A részből, részekből így lett a csoda, A mindenség tengelyén egészként forduló Önmagunk alkotta sorskerék hada. Hányán sóhajtottak az ősök őse óta, Hányán alkottak már vagy kicsit vagy nagyot? Hány kis részecskéből állhat ma az egész, s mikor lészen ebből egészen EGÉSZ, S az egészen egészben én hol vagyok? Alapkő, cifraszűr, halotton szemfedél, Dohos szoba mélyén kettéhasadt sarok, Vagy csak kiáltozom e sárgolyó hegyén, S nem veszem észre, hogy egyedül vagyok. Teljesen egyedül?!... Egész vagyok tehát?!... Te ott hátul, hallod, nos te lennél a rész? De ha a rész te vagy és én nem vagyok te, Mondd, akkor mi végre lennék én az egész. Lehetek és lehetsz, ha hozzád ér lelkem, Ha önmagam kerekét neked átadom, S ha te is, mi is, milliárdnyi részek, ős őstől örökölt örök szenvedélyek Egymásba olvadunk az utolsó napon. Vigyázz hát, dolgod: adj! Ne rejtegess soha, Szívednek bősége lészen jellemed. S ha részként kincseddel jól sáfárkodál, Az EGÉSZ őrzi majd gyémánttűz fényedet. Kellek egyáltalán, s mi végre kellek én, Megláthatnak vajon engem is a nagyok? Kell, hogy meglássanak, nélkülük nincs remény, Hogy önmagámban is kerek egész vagyok?! 6 VI. évfolyam #1996. december hó # 4. szám
