Hevesi Napló, 6. évfolyam (1996)
1996 / 1. szám - VERS - PRÓZA - Gál Elemér: Kegyetlen kritika
A banditák tagadólag ingatták fejüket. — Lóvá akarsz tenni minket, a préri fiait? — csattant a főnök hangja. — Én csak az igazat mondom, főszerkesztő úr, a színtiszta igazat, tessék elhinni, tisztelettel kérem! — mentegetőzött Kukac Károly. — Hát akkor mondd meg, mi csinál az író? Hogyha hazudsz, ólom röpül a hasadba, — emelgette fenyegetően pisztolya csövét. — ígérem kérem, csak az igazat mondom... Tetszik tudni kérem, az író olyan ember, aki érdekes történeteket mesél... leírva. — Jól van. Ha te csakugyan író vagy, akkor mesélj rólunk egy szép történetet, de ha nem lesz igaz valóság, szétloccsantom a koponyádat! Érted? — Igenis. — Gyerünk legények, oda a fa alá, majd az író mesél nekünk. — De szép legyen ám! — Jó izgalmas! — Férfiaknak való! — Vadregényes! — Szerelem is legyen benne, az üstökit! — Bunyó is! Jó kiadós! — Mert ha nem, akkor téged bunyózunk meg! így e! — De szépen beszélj rólunk, hallod-e! — Csak a mi pártunkon legyél! — Mert ha ellenünk locsogsz, halálfia vagy! Ilyen kedves biztatás kíséretében telepedtek a fa köré, az írót odaállították a vastag törzshöz, mint a halálraítéltet, a banditák fél kézzel cigarettát sodortak, de amikor megnyálazták, jobb markukban pisztolyt szorongattak, és sunyi pillantásukkal noszogatták, hogy kezdje mái: Egy-egy durva szó is elhangzott a biztatás mellé. A főnök csendre intette legényeit. — Hagyjátok, hadd gondolkozzék egy keveset, nehogy holmi zöldséget hordjon össze, mert akkor lepuffantom, mint a kutyát! Konyítok én is valamicskét az irodalomhoz. Ismerem ám az esztétikát, nem lehet engem orromnál fogva vezetni. Úgy ám! Kukac Károly homlokán verejtékcseppek gyöngyöztek. Didergett, remegett. Most mái- a banda- vezér maga volt a Bogáncs szatirikus lap főszerkesztője, és legényei vadnyugati banditák ruhájába bújtatott kritikusok, és pisztolycsöveik kihegyezett ceruzák, amelyek vége halálos döfés egy írónak. Ebben a pillanatban durrantotta el mindkét pisztolyát a főnök. Füle mellett fütyültek el a gyilkos golyók. — Kezdheted, adta meg az engedélyt a bandavezér, de füstölgő pisztolycsövével fenyegetett. A halálra rémült író pedig kezdte a világirodalom legdrámaibb művének alkotását rámeredő fegyverek biztatása mellett. — Volt egyszer, valahol, a sötét vadnyugaton... Itt aztán megállt egy pillanatra, és leste a hatást. A legények érdeklődve hallgatták, de a főnök, az az átkozott főszerkesztő, gyanúsan várta a folytatást, de Kukac Károly csak birkózott a szavakkal: — ...szóval, ott, a sötét vadnyugaton, volt egy... volt egy... — Mi volt, te marha? Köpd ki már! - üvöltött a főnök. Szegény Kukac ettől falfehér lett. Dehát mi volt? Mi lehetett? Mi?... Ó, találjak ki valamit, mert ez belém lő! — Igen, megvan kérem, azonnal... azonnal... csak egy kis türelem... szóval, volt egy bandita... 16 VI. évfolyam 1996. március # 1. szám
