Hevesi Napló, 6. évfolyam (1996)
1996 / 3. szám - KÖZÉLET - Koncz Lajos: A Szentatyára várva
Dr. Koncz Lajos A Szentatyára várva II János Pál pápa szeptember 6-án Pannonhalmára érkezik. Másnap Győrben ünnepi szentmisét pontifikái. Látogatása a magyar nemzet mille- centenáriumának és a magyar egyház ezeréves jubileumának szól. Hónapok óta tudjuk, a sajtó, rádió és televízió különböző' hírek közlésével igyekszik ébren tartani az idó'nként lankadó érdeklődést, a millecentenáris ünnepségek hullámai pedig újra meg újra eszünkbe juttatják, hogy - jön a Szentatya és szept. 6-ára hazánkba várjuk őt. És ez lesz a csúcspont, a tetőzés, mert ilyen magas vendég senki más nem tisztel meg bennünket nagy nemzeti jubileumunk alkalmából, csak ő, a római pápa. Egyedülálló „hivatala”, személyes varázsa, karizmatikus egyénisége ráadásul bizonyos transzcendens titokzatosság ragyogásába is burkolja őt, a „Godóra várva”-dráma sejtelmes főhősére emlékeztetőn. De az a Várva-várt csak elmosódott, ködbe burkolózott ígéret és vágyálom marad mindvégig, a mi Szentatyánk viszont valóság, akit már ismerünk, hiszen járt is nálunk, városunkban is 91. aug. 18-án, a máriapócsi ünnepi liturgia után. És Isten segítségével újra találkozhatunk vele. A várakozás boldog feszültségében vagyunk tehát, de ez a várakozás a nagy Vendégre nem maradhat puszta passzivitás; azzal a kötelességgel is jár, hogy készülnünk kell a fogadására, nemcsak szervezéssel, méltó oltár építésével Győrben, hanem azzal is, hogy igyekszünk tudatosítani, felmérni, kicsoda ő, és azt is, hogy mit köszönhetünk neki már eddig is. A világ és Kelet-Európa, és mi magyarok konkréten... Mindenesetre világtörténeti esemény volt, s ezt érzékelhette az emberiség, és nem is csak a hívők, a közvetlenül érdekeltek, mikor Rómában 1978. okt. 16-án felhangzott a pápa- választás eredményként: Van pápánk, Karol Wojtyla, krakkói bíboros-érsek. Senki nem sejthette persze akkor, hogy ez a kelet-európai térségből való választás világtörténelmi fordulat csíráját is rejti magában. Az azonban rögtön és markánsan nyilvánvalóvá lett, és az első hivatali szentbeszéd alapján megrázó erővel átjárta a lelkeket, hogy vele és benne a reménység örömhírének pápája adatott az emberiségnek, a reménytelenségbe süllyedt világ számára. „Ne féljetek!” - kiáltotta a római szent Péter-téren összegyűlt hatalmas tömegnek okt. 22-én az újonnan megválasztott pápa. „Ne féljetek, mert van remény a jövőben, csak ...nyissátok meg, sőt tárjátok ki a kapukat Krisztus előtt!” „Nyissátok meg az államok határait, a gazdasági, politikai rendszereket, a kultúra, civilizáció és fejlődés széles mezőit” - tágította tovább pár hónap múlva programadó enciklikájában az „Emberek Megváltójáról”. Már ez az enciklika is az ezredforduló felé tekintett, és érzékelte, vállalta a felelősséget a világ jövőjéért, bár - írta - „nehéz volna megmondani, mit fog hozni 2000 az emberi történelemben, s milyen lesz az egyes népek, nemzetek, kontinensek számára.” Ez a „Krisztus-program” a nyolcvanas években abba a nagy látomásba váltott, melyet a Szentatya „Európa újraevangelizálásának” hirdetett meg: „Öreg Európa, találj vissza önmagadhoz, a keresztény örökséghez!” Európa lelki újjászületésének ez a meghirdetése már akkor az egész Európát vette célba, a kelet-európai országokat is, minden elnyomottságuk és 46 VI. évfolyam 1996. szeptember hó # 3. szám
