Hevesi Napló, 6. évfolyam (1996)
1996 / 3. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Víz László: Miért remekmű?
nak, amit a regény atmoszférájának, hangulatának, érzelmi telítettségének és zeneiségének mondunk, nagyrészt a nyelv művészi megmunkáltsága a hordozója. Az alkotás-lélektan sok mindent tisztázott már a művészi munkát kísérő' lélektani folyamatok lefolyásának módjáról. Az epikus elbeszélő' - miután az ihlet inspirálta ötlet megfogant benne, s a téma kihordási ideje alatt kigondolta a mondanivalót megjelentő cselekményt, kitalálta a szereplőket és mindezt összerendezte világképének törvényei szerint - a lelkében pergő filmszerű képsorra figyel, és a választott formának megfelelő módon leírja, amit lát. A fordító azt és annyit kap mindebből, amit és amennyit az író leírt szövege neki közvetít. Lehet, hogy a leírt és véglegesen kialakult szerzői szövegben már említve sincsenek egyes olyan mozzanatok, amelyek az alkotási folyamat elején fontosnak tűntek, csak a megmunkálás során kimaradtak. A fordító ezekről semmit sem tud. Őt a kész mű inspirálja, és fordítói erőfeszítései arra irányulnak, hogy az ő belső filmjén megjelenő képsorokat adek- vát nyelvi ruhában jelenítse meg. Sikere vagy kudarca munkája művészi minőségén - pontosabban nye/uí fantáziájának minőségén - múlik. Meglehet, hogy a fordító nyelvi fantáziája ötletesebb, találékonyabb, lobogóbb, mint a szerzőé, és a fordított mű nyelvi szempontból jobb lesz, mint az eredeti. 3. Tartalom Az esztétika meghatározása szerint a műalkotás - minden műfaj minden műalkotása - „tartalom-forma egység”, tehát egy művészi formában megjelenő művészi tartalom, mely sajátos jelentést hordoz, világképet mutat he, filozófiája és egyedi jellege van. E minőségek természetesen nem külön-külön jelennek meg az írásműben, hanem egyszerre, egymást átjárva, olyannyira, hogy teljes szétválasztásuk nem is lehetséges. Hiszen minden tartalmi elemben vannak formai mozzanatok, és megfordítva. A tartalom az írásmű legkülső, és általában legkönnyebben hozzáférhető rétege: elolvasom a szöveget és megértem. Hogy mi az író mondanivalójának sajátos jelentése, csak később bontakozik ki, a műben való előrehaladás és elmélyedés folyamán, világképének és filozófiájának felfedezésével együtt, amit a mű egésze képvisel. Minden, ami a műben van és történik, azért van és azért történik, hogy sokoldalúan megvilágítsa, kibontakoztassa és a részletekből összerakja az alkotó sajátos mondanivalóját. Tekintsük át nagy vonalakban a regény cselekményét és szereplőit. 1714-ben leszakad egy híd Peruban; a látszólag merő véletlenségből éppen átmenő öt személy életét veszti. Montemyor márkiné - egy művelt, de különcségei miatt köznevetség tárgyává lett öreg hölgy - élete azzal telt el, hogy szeretetet koldult egyetlen leányától, végeredményben sikertelenül; Donna Clara egyszerűen irtózott az anyai gyengédség megnyilvánulásaitól és Spanyolországba menekült, egész életére magára hagyva boldogtalan anyját. -A márkiné társalkodónője, a lelencgyermekből felserdült Pepita, egész szívével visszavágyott a meleg fészket és védelmet nyújtó kolostorba, ahol felnevelték, a fejedelemasszony, az egyetlen emberi lény mellé, aki szerette. De a fejedelemasszony nem engedte, hogy visszajöjjön. Kiküldte őt a világba, hogy tanuljon és forgolódjon, és egyszer alkalmas legyen iskolákból, kórházakból és árvaházakból álló életműve folytatására. - Esteban és Manuel ikrek voltak, és talált gyermekként kerültek a kolostor árvaházába. Azután is együtt maradtak, hogy a saját lábukra tudtak állni: együtt vállaltak munkát, együtt mentek távoli vidékekre 34 MiiBi/iipfo VI. évfolyam 1996. szeptember hó # 3. szám
