Hevesi Napló, 6. évfolyam (1996)
1996 / 3. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Víz László: Miért remekmű?
szerencsét próbálni és együtt is udvaroltak. Amikor Manuel egy véletlenül szerzett sebtől vérmérgezést kap és meghal, Esteban úgy érzi, képtelen tovább élni. Egyedül maradt, reménytelenül egyedül. - Pio bácsi, a világcsavargó félművész, kalandor, mindenki mindenese, egy kocsmában fedezi fel Camila Pericholét, a gyermeklány énekesnőt. Irgalmatlan dresszúrával neveli igazi művésszé, mert - ismételgeti állandóan - „csak a tökély számít, csak a tökély”. A lányból ünnepelt színésznő és az alkirály szeretője lesz. A sors azonban, mely magasra emelte, elejti őt: himlő csúfítja el, és a meghasonlott asszony mindenkit elkerget maga mellől; Pio bácsit is. Pedig ő már csak szolgálta és szerette volna. - Don Jaime az ötödik áldozat, Camila Pericholénak az alkirálytól született törvénytelen és idegbeteg kisfia. Apja nem törődik vele, anyja a saját nyomorúságával van elfoglalva; Pio bácsi akarja magához venni. Ugyan milyen esélye lenne a kisfiúnak az életre és a szeretetre Pio bácsi mellett? Mielőtt az igazi tragédia, a szeretetre immár esélytelen élet undora bekövetkezne, az öt ember - Montemayor márki- né, Pepita, Esteban, Pio bácsi és Don Jaime - alatt összeroskad a híd... Szerepel a regényben egy ferences szerzetes, Juniper atya, aki - akárcsak Wilder - a fejébe vette, hogy megfejti a végzetes eseményben megmutatkozó törvényszerűség rejtélyét, és kimutatja a jókat jutalmazó és a gonoszokat büntető Isten döntéseinek bölcsességét és igazságosságát. A kutatásait összegző mű azonban nem tetszik az inkvizíciónak és Juniper atya a máglyán fejezi be valóban jámbor életét. A regény utolsó párbeszédében a zárda fejedelemasszonyának egy odavetett megjegyzéséből megtudjuk, hogy Camila Perichole, az egykori színésznő egy idő óta tagja az apácaközösségnek... Egy vázlatos tartalmi ismertetésben nemcsak az előadás nyelvi kvalitásai - amelyekről külön kívánunk szólni - maradnak feltáratlanok, hanem a meseszövés, a bonyolítás, a jellemrajzok értékei is. De talán sikerül valamit ellesni abból a drámai konstrukcióból, a jellemeknek és a helyzeteknek abból a konfigurációjából, amelyeket a szerző azért „talált ki”, hogy mondanivalóját megjelenítsék. Mi is ez a mondanivaló, ami az „egészből” megfogalmazódik? Valamennyi szereplő mögött egy teljesen egyéni stílusban leélt, kalandos és küzdelmes élet áll. Jelentékeny egyéniségek, akár szegények, akár gazdagok. Ha tesznek vagy mondanak valamit, annak súlya van. Bármennyire is külön utakon jártak, van valami, ami annyira különböző életüket hasonlóvá teszi egymáshoz. Egész életükben harcoltak - foggal-körömmel, szelíden és elkeseredetten, ártatlanul és bűnösen - aszeretetért. Azért, hogy szerethessenek és hogy szeressék őket. És ebben a küzdelemben mindannyian vereséget szenvedtek. Már pedig azok alatt, akiknek nincs kit szeretniük és akiket nem szeretnek - talán Isten jóságából -, eltörik a híd. Mert szeretet nélkül, ugye, nem lehet... Wilder nagy írásművész és mélyen gondolkodó keresztény. Noha bizonyos, hogy regénye alapeszméje evangéliumi ihletésű, hite nem „klerikális” és nem is tűri a vulgarizálást. Jellemző módon nem a vértanúnak is felfogható szerzetessel mondatja ki azokat a kulcsmondatokat, amelyekből meggyőződését rekonstruálhatjuk, hanem nagyon is esendő „világi” szereplőivel és a zárda fejedelemasszonyával. Juniper atyának - aki túl direktnek képzelte a bűn-bűnhődés-halál-erény-megdicsőülés kapcsolatot - máglyán kellett végeznie. Nem is az inkább epizódszereplő limai érsek jeleníti meg a szerző hitét, pedig hát ő a „legmagasabb egyházi méltóság”; neki más szerepet szánt a szerző: ő mutatja be a már akkor idejétmúlt magatartást képviselő epikureus főpapot, aki palotája fényűzésében már régen elfelejtette, VI. évfolyam 1996. szeptember hó * 3. szám 35
